Fidesz;kétharmad;drog;Göd;botrányok;lejárató kampány;magánélet;akkumulátorgyár;Magyar Péter;Tisza Párt;

Magyar Péter: Vannak olyan ügyek, amelyekről már tudunk, de csak később hozzuk nyilvánosságra

A Tisza Párt elnöke most már egyértelműen a kétharmados parlamenti többséget jelölte meg célként. Bár sok minden tud Orbán Viktor családi életéről, ő nem száll be a lejárató kampányba.

Vannak olyan ügyek, amelyekről már tudunk, és amelyeket később hozunk nyilvánosságra – nyilatkozta a Telexnek Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke az interjúban a kormánypárti botrányok közül kiemelte a gödi akkumulátorgyárat, amelynek működéséről több felvételt is kaptak, és tanúkkal is alá tudják támasztani információikat. Ugyancsak kapnak bizonyítékokat NER-es vállalkozásokról. továbbá „kormánytagok magánéletéről” is, de utóbbiakat nem teszik a kampányuk részévé. – Nem a magánélete alapján választják meg az embereket, hanem annak alapján, hogy mit tesz a hazájáért – fogalmazott az ellenzéki politikus, aki szerint a Tisza célja a kétharmad és adataik szerint már most is annak a környékén billegnek.

A lejárató kampányokkal, köztük a szexvideóval kapcsolatban megismételte, hogy tanult az esetből. Felmelegítve csak a töltöttkáposzta a jó – mondta arról, hogy 2024 augusztusában újra összejött exbarátnőjével, Vogel Evelinnel azután, hogy állítása szerint 2024 tavaszától már zsarolta őt. Szerinte ugyanakkor a Fidesz-szavazók többsége sem vágyik arra, hogy erről szóljon a közélet. Magyar Péter attól tart azonban, hogy mégis elő fognak venni sokkal régebbi dolgokat, 2021-ből, amikor Varga Judittal válás közeli állapotban voltak, és a volt felesége el akarta venni tőle a gyerekeit.

A magánéleti lejáratásokkal kapcsolatban azért bedobta a Orbán Viktor nevét, hozzátéve, hogy jól ismeri a miniszterelnök volt személyi titkárát, aki sokat mesélt Orbán Viktor családi életükről is. Mint mondta, ő nem fog odáig süllyedni, hogy elárulja ezeket az információkat, vagy arra kérje a volt titkárt, beszéljen ő a múltról. A drogvádakra is kitért, amelyekkel kapcsolatban és megismételte, hogy kész közös drogtesztre menni Deutsch Tamással, Rogán Antallal, Nagy Mártonnal, Szájer Józseffel és Kocsis Mátéval, de eddig egyikük sem volt nyitott erre. – Álmodott már arról, hogy Orbán Viktor és Gulyás Gergely elismerte a választási vereségét – jegyezte meg Magyar Péter, de szerinte ez soha nem fog megtörténni, ő azonban mindenképpen elismerné a vereséget.

Az Európai Bizottság magyarországi képviseletének helyettes vezetője 47 éves volt.