„Az EU-ból talán ki lehet lépni, de az eurózónából szinte lehetetlen – ez is egy fontos érv a belépés mellett”

Három és fél éve gyakorlatilag stagnál a magyar gazdaság, s talán még mindig nincs vége. Mik a fő problémák?

Ez önmagában másfél órát igényelne. De röviden: az első és legnagyobb probléma, hogy nincs jogbiztonság Magyarországon. Nyilván nem a jogállamisági civil követelményekről beszélek, hanem arról, hogy ha azt szeretnénk, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások valamiképpen felzárkózzanak, de legalább kapcsolódni tudjanak a multinacionális cégekhez, ahhoz stabil adórendszerre és stabil költségvetésre van szükség. Volt olyan év, amikor a költségvetést hatvanszor módosították – azaz hetente. Amikor átírják a költségvetést, akkor vagy újabb adókat vezetnek be, vagy a meglevők szintjét emelik. Ezekkel az intézkedésekkel folyamatos bizonytalanságban tartják a cégeket – ennek véget kell vetni.

Második helyen említem a hibás gazdaságfilozófiát: az állam ott kotorászik, ahol nem kéne, és ott nem lép fel határozottan, ahol kellene. Lefordítva magyarra: a kormány megbénítja a gazdaságot, belenyúl a versenybe a támogatások és a szabályok sajátos alakításával. Ahol pénzt látnak, azt gyorsan elveszik, gondoljunk csak a bankadóra vagy a kiskereskedelmi különadóra. Futball példával élve: a szabálykönyvet természetesen lehet módosítani, de nem ötpercenként és nem meccs közben, ahogy a kormány teszi. És ott nincs jelen az állam, ahol szükség lenne rá: az oktatásban, az egészségügyben, a szociális ellátásoknál, a nyugdíjrendszerben és a közlekedésben. Ezek leépülése mind kőkemény gazdasági, versenypolitikai kérdés: ha nem lesz képzett, egészséges munkaerő, aki képes gyorsan utazni az országban, akkor ne csodálkozzunk, hogy nincs növekedés.

A harmadik helyen az elhibázott iparpolitikát említem. (Az ipar biztosítja hazai GDP 23-25 százalékát.) 

Ugyanebben a környezetben azok a csehek – akik jobban beágyazódtak a német gazdaságba, mint mi – gyorsabban nőnek, a lengyelekről már nem is beszélve, akik több mint egymillió ukrán menekültet fogadtak be és minden pénzüket a hadsereg fejlesztésére költik. Hiba volt mindent egy lapra, az akkumulátorgyártásra feltenni, s oda irányítani az összes fejlesztési támogatást. Ráadásul úgy engedtek be ázsiai multinacionális cégeket, hogy azoknál nem rendezettek a munkaügyi kapcsolatok, a környezetvédelmi és munkavédelmi kérdésekről nem is beszélve.

A miniszterelnök mégis azzal büszkélkedik, hogy erős a magyar gazdaság, hisz 0,3 százalékos növekedés mellett is micsoda béremelések vannak. Meddig lehet ezt fenntartani?

A béremelés egy nagyon jó dolog, fontos és nem mellesleg politikailag is jól hangzik. De bocsánat, hogy egy gyermeteg példát hozok: ha a kamasz fiad állandóan tízszer annyi zsebpénzt kér, mint amennyit keresel, akkor az lenulláz. Ez vár a cégekre is. A gazdaság tartós pangása nem hoz érdemei bérfelzárkózást! Eközben viszont költségvetési pénzekből tolják a hozzájuk közel álló üzleti körökbe a támogatásokat. Vagy itt vannak a kellően nem megfontolt beruházások: mondhatnám a Vodafone-vásárlást vagy a Belgrád–Budapest vasútvonal fejlesztését. Nem akarok demagóg lenni, de mégis: milyen forrásból építették Eszéken a stadiont, vagy a TSC Arena-t Bácskatopolyán? Ezek a költségvetési pénzek hiányoznak a magyar gazdaságból. És igen, a költségvetési politika is alapvetően elhibázott, a jegybankiról már nem is beszélve. A jegybanki alapítványok ügye példátlan, az elzabrált 600 milliárd forint sok helyről hiányzik. Egy példát mondok: kijönne belőle a 15. havi nyugdíj.

A költségvetési gondok másik fele a bevételi oldalon van. Mit gondol az adórendszer átalakításáról?

A bevételi oldalon levitték a társasági adó szintjét 9 százalékra, ám a nagy multinacionális cégek képesek különböző adókedvezményeket igénybe venni. Tehát igazából 3–4 százalékos társasági adót fizetnek a nagyok – ezért nem jön a bevétel, közben a kicsikkel megfizettetik a 9 százalékot. A saját maguk által bevezetett egykulcsos szja-rendszert szétverték a rengeteg kivétellel, a végén már rászorultsági megfontolások nélkül. Már bocsánat, de miért kell a 3,5 milliót kereső hölgyeknek adómentességet adni, ráadásul az életük végéig? Az áfa megfejelve a kiskereskedelmi adóval átlagosan 31 százalék, ami nem versenyképes a környező országokkal. Persze, hogy a határ mentén lakó milliós nagyságrendű magyar polgár külföldön vásárol, tankol, fogyaszt. És akkor csodálkozunk, hogy nem jönnek a bevételek, a költségvetés hiánya pedig elszáll minden évben. Emiatt az államadósságunk a legmagasabb a régióban, amit ráadásul a legdrágábban tudunk finanszírozni.

Mit kellene tennie egy új kormánynak?

Nem beszéltünk még az uniós pénzek hiányáról. De nem csak a támogatásokra gondolok, hanem a kedvezőbb kamatozású hitelekre is. Az elsők között kellene ebben az ügyben lépni. Ehhez kell a jogbiztonság, a jogállamisági kritériumok megteremtése, a gazdasági alkotmányosság, a költségvetés tervezése és elfogadása normális időpontban: nem kora nyáron, hanem ősszel. Ha lesznek pénzügyi források, akkor lehet a beruházásokat feltámasztani, mert csak beruházásokból lesz termelés és gazdasági növekedés. De csak olyan ágazatokba szabad támogatást adni, amelyek belátható időn belül képesek növekedési pályára állni: az egészségiparba, a gyógyszeriparba, a turizmusba és a szolgáltatások fejlesztésébe. Nem lehetünk megint a vas és acél országa, vagy az akkumulátoripar fellegvára. Az egészségügy és az oktatás rendbetétele egyrészt alapvető társadalmi elvárás, de ezek nélkül nincs versenyképes gazdaság. De talán a legfontosabb: levegőhöz kell juttatni a cégeket, a versenyszférát hagyni kell dolgozni, a kormány pedig foglalkozzon a közszférával, ahol egymillió ember dolgozik, és erősítse meg az állami szolgáltatásokat.

A jelek szerint a Tisza alakíthat kormányt a választások után. A DK mit tud hozzátenni a szükséges rendszerváltáshoz?

A DK-é egy szociálisan érzékeny baloldali megközelítésű anyag. A nyugdíjügyekben ők nem beszélnek a svájci indexálás visszahozataláról, mi igen, ellenben SZÉP-kártyát akarnak adni a nyugdíjasoknak. Mi azt gondoljuk, hogy rendszerszintű megoldás kell a nyugdíjak emelésénél. A két javaslat összefésülhető, akárcsak a két párt oktatási vagy egészségügyi elképzelései. Az adótervek között sem látok nagy szakadékot: a DK azt szeretné, ha a minimálbért nem terhelné adó, ők 9 százalékra csökkentenék az adóját. Progresszív mindkét szja-rendszer, igaz, a DK azt is mondja, hogy magas jövedelmeknél – 2,5 millió forint felett – lépjen be egy plusz 15 százalékos szolidaritási adó a szja 15 százalékos kulcsa mellé. Meg lehet állapodni az egészséges élelmiszerek és vényköteles gyógyszerek áfacsökkentésében, vagy gazdaságirányítási kérdésekben – mindez tárgyalás és megállapodás kérdése. Huszonötéves érdekegyeztetési tapasztalattal mondom – ez megoldható.

Ha már érdekegyeztetés szóba került: mit gondol a gazdasági kamarák és a szakszervezetek jövőjéről?

Már csak a gazdasági érdekvédelemben eltöltött évtizedek miatt is nagyon fontosnak tartom rendezni a gazdasági kamarák helyzetét, amelyeknek szolgáltatniuk kellene. Ezzel szemben ma egyszerre akar érdekvédő és az állam meghosszabbított kezei lenni, ami egy rossz vicc. A kamara feladata a gazdaságszervezés, a vállalkozói tanácsadás és a mentorálás lenne, és önkormányzati elven kell működnie. Az önkéntes részvételen alapuló érdekvédelem viszont egy másik, nagyon fontos terület, amit helyre kell állítani. Csak így tudnak a gazdasági szereplők és a kormányzat együttműködni.

Nemrég hunyt el Borsik János, ismert szakszervezeti vezető. Sok vitánk volt, nem volt könnyű ember, de neki volt a mondása: a tárgyalásnak nincs alternatívája. És emlékezzünk még egy mondására: az érdekegyeztetés nem levelező tagozat. A szakszervezeteknek, a munkaadóknak és a kormánynak szemtől szembe kell tárgyalniuk, nem üzengetniük. Az nem érdekegyeztetés, hogy a kormány kiírja a Facebookra, mennyi lesz a minimálbér holnaptól és hány bank működhet Magyarországon!

Mit gondol a magyar euróról?

Jelenleg Magyarország semmilyen feltételnek nem felel meg, amely az euró bevezetéséhez szükséges lenne. De semmi sem megoldhatatlan. Ha Magyarország mutatna hajlandóságot, az Európai Unió még ebben a helyzetben is képes lenne nagyvonalúan vizsgálni a kritériumokat, ahogy ezt tették Bulgária esetében, és várhatóan Romániát is átsegítik az akadályokon. Az EU tud nagyvonalú lenni, hiszen az euró az egyik legfontosabb projekt. Szükségünk van az euróra, stabilitást adna, de nem szabad rá csodaszerként tekinteni. Ugyanakkor az is előnyünkre szolgálna, hogy ha már ott leszünk, az Európai Központi Bank szigorúbb felügyeletet gyakorolna az MNB felett. Ha a németek el tudták engedni stabil és erős márkájukat, akkor ez nekünk is sikerülhet. Az üzleti szféra ma már euróban számol, sőt nagyobb értékű ingatlanokat is már nem forintban áraznak. Azt gondolom, hogy a következő kormányzati ciklus nagy dobása lehet az euró előszobájába, az ERM–2 árfolyamrendszerbe való belépés, majd a közös fizetőeszközhöz való csatlakozás. Az ERM–2-ben amúgy is két évet kell eltölteni az euró bevezetéséhez. És még egy fontos érv, ami miatt európárti vagyok: az Európai Unióból ki lehet lépni – erre volt már precedens –, de az eurózónából csaknem lehetetlen. Ha egyszer belépünk, akkor végleg Európához kötjük magunkat.