Kánonkényszerítők – Így szállta meg a Fidesz 16 év alatt a kultúrát

Négy cikluson át hirdette büszkén az Orbán-kormányzat, hogy sok ezer milliárd forintot költött kultúrára. Ám a pénz jelentős részét beruházásokra fordították, amely így a NER-hez kötődő vállalkozói kört gazdagította, és a nem téglára költött adófizetői forintok is jobbára Fidesz-közeli alkotók és előadók bankszámláján landoltak. Rendszer-átalakítással, centralizációval, személyi és intézményi döntésekkel, identitás- és emlékezetpolitikai gesztusokkal próbálták elérni az Orbán Viktor által kitűzött két célt: a 2009-ben Kötcsén emlegetett elitcserét, és a 2018-ban Tusványoson meghirdetett kultúrharcot.

Erőltetett elitcsere

A Fidesz nem volt rest: 2011-ben törvénybe írta az MTA Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia ellen-szervezeteként létrehozott Magyar Művészeti Akadémia (MMA) forrásainak bővítését és köztestületté alakítását, ami utóbb az Alaptörvénybe is bekerült. A szervezet megkapta a Műcsarnok, a Pesti Vigadó és a Hild-palota tulajdonjogát, díjat alapított, életjáradékot biztosít, ösztöndíjprogramot és pályázatokat szervez és a teljes kulturális szektor számára létrejött állami pénzügyi támogatási alap, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) döntéshozóinak egyharmadát delegálja.

Pedig a rendszerváltás óta eltelt időszak nem volt elég a kulturális magánmecenatúra megerősödéséhez, ezért a művészek nagy része állami finanszírozásból tud működni. A tao-támogatás volt szinte az egyetlen kivétel, aminek keretében a cégek adójuk egy részét kulturális célokra fordíthatták. A konstrukciót azonban 2018-ban – a protestálás ellenére – visszaélésekre hivatkozva megszüntették. Mindennek következtében nemzetközi hírű független társulatok szűntek meg – például a Tünet Együttes – vagy sodródtak a megszűnés szélére – mint a Mundruczó Kornél vezette Proton Színház.

Egyetemisták forradalma

A színházi világ sok más megrázkódtatást túlélt. 2020-ban Gothár Péter zaklatási ügyéből a Katona József Színház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) elleni politikai bosszúhadjárat lett, és „menteni a menthetőt” alapon új színházi struktúra alakult ki. A kormánykritikusnak kikiáltott, pedig csak szabadon alkotó társulatok (Katona, Örkény, Radnóti Színház, Trafó Kortárs Művészetek Háza, Városmajori Szabadtéri Színpad) fővárosi fenntartásba kerültek, amivel sikerült megakadályozni, hogy az Orbán-kormány beleszóljon az igazgatóválasztásba. Nem maradhatott viszont a „liberálisok játszótere” az SZFE. Az akkorra már óriási hatalommal (Nemzeti főigazgató, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, MMA- és a Kossuth-díjakról döntő bizottság tagja) rendelkező Vidnyánszky Attila a színházi képzés teljhatalmú urává is vált. Az egyetem szenátusa által megválasztott rektor, Upor László kinevezését előbb nem írta alá a köztársasági elnök, majd úgynevezett modellváltásról döntött a kormány.

Az államiból alapítványi fenntartásba kényszerített intézményt irányító kuratórium elnöke Vidnyánszky lett. A hallgatók egyetemfoglalással, kreatív demonstrációkkal, a mérvadó hazai és nemzetközi művészvilág szolidaritásával kísérve tiltakoztak az egyetemi autonómia totális megsértése ellen. A diákok a diplomájukat, a tanárok az állásukat kockáztatták a demonstrációval, amelynek a Covid-lezárások vetettek véget. Az SZFE ugyan Vidnyánszkyéké lett, de a bátorság eredményes volt: a Vas utcai polgárok diplomamentő programban vehettek részt, és megalakították a Freeszfe Egyesületet, amely mára – a fővárosi önkormányzatnak köszönhetően – otthonra is talált. A legnagyobb sikerük azonban a Nemzeti Alaptantervvel és a propagandaeszközzé vált tankönyvekkel irányítani kívánt fiatal generáció felrázása volt, ami mára a fesztiválokon és koncerteken zúgó „mocskos Fidesz!” rigmusokban öltött testet. Ahogy az SZFE-ügy szimbólumává vált a piros-fehér szalag, úgy lett a Fideszt-elutasító fiataloké a macskás fadísz.

Ez nem mese

Egy mesekönyv körüli patália is borzolta a kedélyeket 2020 őszén. A szélsőjobboldali Mi Hazánk képviselője, Dúró Dóra ledarálta a Labrisz Leszbikus Egyesület által kiadott Meseország mindenkié című antológiát, sokakban keltve rettenetes korok rettenetes reminiszcenciáját. 2021 júniusában a magyar parlament elfogadta a gyermekvédelminek nevezett szégyenteljes törvényt, amely megtiltja, hogy 18 év alattiak számára olyan tartalom jelenjen meg az iskolákban vagy a médiában, amely a homoszexualitást vagy a nemváltást „népszerűsíti vagy bemutatja”. 2023-ban kormányrendeletben rögzítették, hogy az LMBTQ-propagandának minősített könyveket fóliába csomagolva, és iskola, valamint templom bejáratától 200 méternél távolabb lehet árusítani.

Bírságokat szabtak ki, amelyeket a bíróság előtt támadtak meg, és egy fél ország röhögött sírva, amikor a pásztói Líra Könyvesboltban a kormányhivatal munkatársai mérőszalaggal ellenőrizték a távolságot a bejárat és a közeli katolikus iskola, valamint egy templom között. De azon már senki nem nevetett, amikor a legnagyobb kiadót és könyvkereskedelmi hálózatot, a Librit felvásárolta a fideszes káderképző, a miniszterelnök politikai igazgatója, Orbán Balázs vezette Mathias Corvinus Collegium 2023 júniusában. Ez ellen tiltakozva írók váltak meg a kiadói hálózattól, törzsvásárlói kártyák kerültek kukába, és habár azóta nem törtek ki botrányok, a könyvesboltok polcainak elrendezése igazolni látszik az aggodalmakat.

Nézői szavazatok

Ha létezik kulturális terület, amely centralizálttá vált, az a filmipar. 2011-ben, a csődbe ment Magyar Mozgókép Közalapítvány helyett létrejött a Magyar Nemzeti Filmalap. Az amerikai-magyar producer, Andy Vajna vezette szervezet az autonómiát kevésbé, a piaci szemléletet inkább támogatta, s projektalapú, forgatókönyv-fejlesztésre épült finanszírozást vezetett be. Kritikusai szerint túl szűk kör döntött, és a politika túl nagy beleszólást kapott abba, mely filmek alkotói juthatnak állami forráshoz; támogatói szerint professzionálisan működő, egyablakos, azaz legalább az indulási oldalról átlátható filmfinanszírozási rendszert jött létre, amit az évtized közepére nemzetközi sikerek bizonyítottak: például 2016-ban a Nemes Jeles László rendezte Saul fia Oscar-díjat, 2017-ben az Enyedi Idlikó rendezte Testről és lélekről a Berlinale Arany Medve díját nyert. Andy Vajna mégis kegyvesztett lett, mert nem szállította a politikai filmeket. 2019-ben bekövetkezett halála után sokan a filmes aranykort is temették.

2020-ban létrejött a Káel Csaba vezette Nemzeti Filmintézet, amely a játékfilmek mellett a televíziós gyártást, az örökségvédelmet és a filmarchívumot is felügyeli. Egyre több – a NER-t és a filmfinanszírozási rendszert bíráló, vagy politikai elvárást nem teljesítő – filmes maradt állami támogatás nélkül, került „feketelistára” – a független, nemzetközi koprodukcióban készült filmek pedig nagyobb sikert arattak, mint az államilag támogatott alkotások, például az ún. történelmi filmek. Utóbbiak közé tartozik a Göncz Árpádot kifigurázó, 1,5 milliárdból készült 2022-es Blokád, vagy a hétmilliárdos állami támogatást élvező 2024-es Petőfi-film, a Most vagy soha. Míg a Rákay Philip-produkció, a Most vagy soha 165 ezer, Herendi Gábor független filmje, a Futni mentem 750 ezer nézőt vitt a mozikba. Így voksolt a közönség.

Elismert méltatlanok

Amikor 2010 novemberében, érzékelve a kormányzat beleszólási szándékát, Radnóti Sándor lemondott a Kossuth- és Széchenyi-díj irodalmi albizottságának elnöki tisztéről, és így döntött a tagok közül Bacsó Béla egyetemi tanár, Baranyi Ferenc költő, Sándor Iván és Závada Pál író is, bizonyára nem sejtették, hogy olyan botrányos kitüntetések sora jön, mint Takaró Mihály tavalyi Széchenyi-, illetve Döbrentei Kornél Kossuth-díja, vagy Bayer Zsolt 2016-os lovagkeresztje. Időközben megnőtt az ingerküszöb is: míg Bayer kitüntetése után több mint félszázan adták vissza korábbi állami kitüntetésüket, 2025-ben – bár a Mazsihisz és a Szépírók Társasága protestált – senki nem választotta a tiltakozás e formáját a két, antiszemitizmusáról hírhedtté vált író miatt.

Nem ünnepelte viszont a kötelezőn felül sem minisztérium, sem hivatal a tavalyi irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlót. Tették ezt inkább az olvasók és a kiadó: a Magvető szervezte Nobel-mobil irodalmi zarándokhelyként járta Budapestet, a civilek plakátakciót szerveztek. Ami jobban is illik az íróhoz, mint a karót nyeltek bratyizása. Krasznahorkai azóta merészelte elmondani a véleményét a magyarságról, mire a vele egyet nem értő NER-holdudvar nekiugrott: vissza is venné tőle a Nobel-díját. Az Operaház főigazgatója, Ókovács Szilveszter a Krasznahorkai-műből készült előadás bemutatását is megbánta, egyes szám első személyben azt írta: – Elkapkodtam a dolgot.

Mindenesetre idén, a választások előtt egy hónappal békésebb vizekre eveztek a kultúrharcosok, március 15-én ugyanis kimaradtak az antiszemiták az állami díjazottak sorából. Jövőre pedig lehet, hogy már mások döntenek a kitüntetettekről (is).