Tisztítószerek, takarítóeszközök és egy használt vízforraló is előkerült abból a fekete zsákból, amit a Szőlő utcai javítóintézet kiürítése után találtak az egyik büntetés-végrehajtási felügyelőnél. A gyanú szerint rajta kívül két olyan rab is lopott, akik február elején az intézet kiürítésén dolgoztak; náluk ceruzákat, filceket és zsinórokat találtak a nagytakarítás után – írja a Telex. A portál információját a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága megerősítette (BVOP).
„A Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka megtette a feljelentéseket az illetékes nyomozó hatóság részére”
– közölte a BVOP sajtóosztálya. Hozzátették, hogy a tárgyakat azonnal és hiánytalanul visszajuttatták a javítóintézetbe. A BRFK kisebb értékre elkövetett lopás gyanúja miatt indított nyomozást, de tanúként egyelőre senkit nem hallgattak ki.
Az Orbán-kormány január végén záratta be a Szőlő utcai javítóintézetet, fogvatartottakkal és a büntetés-végrehajtási szervezet munkatársaival üríttették ki az épületet. A tervek szerint létrehoznak egy új, országos hatáskörű javítóintézetet, ami majd átveszi a további, megszűnő javítóintézetek feladatait is. Eközben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. március közepén 2,6 milliárd forintért elárverezte az épületet, azt viszont továbbra sem lehet tudni, kié lett az óbudai ingatlan.
A Szőlő utcai javítóintézetnek vége, a Belügyminisztérium szerint újról nem született döntés„Amit ma gyerekvédelemnek neveznek, az nem véd, hanem árt”Rendőrsorfal akadályozta meg a kétfarkúakat, hogy a CPAC Hungary helyszínén levetítsék a filmet a brutális Szőlő utcai verésekről Csoportos létszámleépítéssel elküldték, majd az álláskeresésnél a jelek szerint lerázták a Szőlő utcai javítóintézet dolgozóitEgy magas szinten védett szörnyeteg – Megszólalt a lány, aki mentette a terhelő felvételeket Juhász Péter Pál számítógépéről
