elemzés;Baka András;köztársasági elnök;Horn Gábor;

Baka András az új államfő

„Baka András akár tovább is maradhat másfél évnél, egy elegáns köztársasági elnököt hallottunk, aki tudja, mi a dolga”

A Republikon Alapítvány vezetője szerint az új államfő parlamenti székfoglalója leginkább Mádl Ferencet idézte meg. Horn Gábor úgy vélte, nincs kőbe vésve, hogy Baka András csupán átmeneti elnök lesz, a Fidesz viszont a saját szempontjából helyes stratégiát követett, amikor a parlamenti frakciója bojkottálta a megválasztását. Az persze csak őszre fog kiderülni, hogy a megmaradt táboruk ezt hogyan értékeli. Elemzés.

Nem vagyok benne biztos, hogy Baka András csak másfél évig lesz köztársasági elnök – mondta a Népszavának Horn Gábor. A Republikon Alapítvány vezetője szerint az új államfő első beszédében visszafogott hangot ütött meg, ami leginkább Mádl Ferenc felfogására hasonlít.

Egy elegáns köztársasági elnököt hallottunk, aki tudja, mi a dolga – értékelte Baka székfoglalóját a szakértő. Külön fontosnak tartja – folytatta Horn Gábor –, hogy az államfő jelezte: szükség esetén a kormánnyal is vállalja a konfliktust. A szakértő szerint ennek elsősorban az alkotmányozás során lesz jelentősége. Hiszen az új alkotmányról és választójogi törvényről is komoly társadalmi viták alakulhatnak ki.

A Republikon Alapítvány vezetője úgy vélte, még a közvetlen államfőválasztás kérdése sincs kőbe vésve. 

A Tisza támogatottsága ugyanis két év alatt könnyen visszaeshet, ami kockázatossá tehet a kormánypártnak egy ilyen voksolást. Ráadásul – folytatta Horn – ha Baka sikeres, népszerű elnök lesz, akár maga is elindulhat a választáson.

A szakértő hangsúlyozta: az új államfő fontos gesztust tett az ellenzéki és a fideszes szavazók felé is, mikor külön kitért azokra, akik nem akartak politikai változást. Szerinte ez nem is a nemzeti egység szempontjából lényeges, azt ugyanis illúziónak tartja. – A köztársasági elnöknek túl kell mutatnia az aktuális politikai hatalmon, és a maga szempontjából is szélesebb támogatottságra kell törekednie – emelte ki.

Hozzátette: utóbbiról nem az fog dönteni, hogy Baka András mit mond, hanem az, mikor szólal meg, mit küld vissza a parlamentnek, és mennyire tud önálló politikai szereplőként megjelenni. Az új államfő beszédében azt is kijelentette: az új Magyarország nem épülhet bosszúra. Horn szerint ezt a mondatot a Tisza is magára veheti, de ő inkább úgy értelmezte, mint a Fidesz politikájával szembeni üzenetet.

A Baka Andrással szembeni bosszúállási vádakat értelmetlennek tartja. Hiszen

a jogi elégtételt már akkor megkapta, amikor az Emberi Jogok Legfelsőbb Bíróságán tíz évvel ezelőtt jogerősen megnyerte a fideszes eltávolítása miatti pert.

A Republikon vezetőjét az ellenzék parlamenti szerepléséről is kérdeztük. A Mi Hazánkkal kapcsolatban Horn jóval keményebben fogalmazott. Szerinte a roma holokauszt megemlékezésén tanúsított magatartás klasszikus kettős beszéd volt. – A Mi Hazánk a saját szélsőjobboldali, rasszista szavazóinak azt üzente, hogy ez a megemlékezés nem érdemel felállást, a többieknek pedig azt, kedden azért ők is képesek felállni – mondta. Horn szerint azonban a parlament azzal, hogy hétfő után kedden lehetőséget adott a korrekcióra, tulajdonképpen kihúzta a szélsőjobboldali pártot a kellemetlen helyzetből. A házszabályra való hivatkozást sem tartja elfogadható magyarázatnak. Úgy vélte, egy ilyen ügyben akkor is lehetett volna gesztust tenni, ha az formálisan nem felel meg a házszabálynak.

Ami Baka András megválasztását és a beiktatását illeti, a végül Fidesz a teljes bojkott mellett döntött, a Mi Hazánk képviselői pedig nemmel szavaztak, aztán távol maradtak az eskütételtől és a beiktatási beszédtől, ám Horn hangsúlyozta: ebből az együttmozgásból még korai lenne messzemenő következtetéseket levonni. Pláne, hogy a Fidesz maga sem döntötte el, merre induljon tovább. – Az egyik lehetséges irány a szélsőjobb felé való elmozdulás, ennek azonban Magyarországon van egy támogatottsági plafonja. A másik út a polgári közép felé tartás – vélekedett. Ezt jelezheti szerinte a két új képviselő – Hortay Olivér és Palóc André – megjelenése, akik a Fidesz-frakció közlése szerint szakpolitikai viták miatt érkeztek az Országgyűlésbe.

Horn úgy vélte, a Fidesz szempontjából helyes stratégia volt a köztársasági elnök megválasztásának bojkottja. A párt most elsősorban a megmaradt, nagyjából egymilliós szavazótáborát próbálja egyben tartani. A Republikon vezetője szerint legalább egy évre lehet szükség ahhoz, hogy kiderüljön, van-e kiút a Fidesz számára. Addig a bukott kormánypártnak válságkezelésre van szüksége. A bojkott és az erőteljes ellenállás szerinte ebben akár működőképes eszköz is lehet, hiszen segíthet egyben tartani a megmaradt közösséget. Hogy valóban így lesz-e, azt az őszi közvélemény-kutatások mutathatják meg.

A Fidesz-frakció a parlamenti szavazás alatt Tatára ment, hogy megkoszorúzza az 1956-os áldozatok emlékművét. A párt ezzel azt kívánta demonstrálni, hogy szerintük Baka András strasbourgi bíróként egy ítéletben relativizálta Korbely János felelősségét az 56-os tatai sortűzben. Mi több, ezzel hozzájárult a sortüzet levezénylő százados felmentéséhez.

Ezt a politikai performanszot Horn Gábor értelmetlennek nevezte, és a Baka András elleni támadások sikerét kétségesnek minősítette. Mint elmondta: a megválasztott köztársasági elnök kommunistázása és baloldalizás nehezen érthető, és a megválasztott államfő életútja sem ezt támasztja alá. – Értem, hogy a Fidesz miért próbálkozik ezzel, de a fogás nem tud működni, ráadásul ez most sem érdekel szélesebb tömegeket. Egy év múlva pedig még kevésbe fog, ha az államfő jól végzi a feladatát – tette hozzá.

Francsics Imre régóta híve a Fidesz-rendszer leváltásának, és azután sokadmagával nyílt levélben támogatta a hitelüket vesztett közjogi tisztségviselők leváltását.