Orbán-kormány;vizsgálat;átvilágítás;közpénzek felhasználása;titkos kormánydöntés;Alapjogokért Központ;Tisza-kormány;

Szánthó Miklós főigazgató – korábbi felvétel

Vizsgálja a Tisza-kormány az Alapjogokért Központnak kifizetett milliárdokat

Kilenc év alatt csaknem három és félmilliárd forint közpénzhez juthatott közvetlenül az Orbán-kormánytól a Fidesz politikája mellett rendszeresen kiálló szervezet. A támogatás jelentős részét titkos kormányhatározattal ítélték oda.

Vizsgálja a kormány az Alapjogokért Központnak kifizetett milliárdokat. Pontosan 3 milliárd 350 millió forint állami támogatást kapott kilenc év alatt a szervezet – hangzott el az RTL Híradóban a közvetlenül az Orbán-kormánytól kapott pénzek összesítése alapján. Kiemelték, hogy a Fideszhez köthető, a volt kormánypárt politikája mellett rendszeresen kiálló szervezet – a Transparency International Magyarország (TIM) által megszerzett dokumentumok alapján – 2,8 milliárd forintot titkos kormányhatározatok alapján kapott meg. A Miniszterelnökség azt közölte, hogy az Alapjogokért Központnak kifizetett támogatások átvilágítása folyamatban van.

Ligeti Miklós, a korrupcióellenes szervezet, a TIM jogi igazgatója elmondta, hogy 42 ilyen titkos kormányhatározat alapján 160 milliárd forint sorsáról döntöttek. Az Alapjogokért Központ egyik kedvezményezettje volt ennek a döntésnek, 2,8 milliárd forinttal. – Ez a napnál is világosabb példája annak, „hogyan kell álcivilszervezetet létrehozni valójában politikai pártfeladatok végrehajtására”. 

Az RTL Híradó szerint 2021-ben és 2023-ban az Szánthó Miklós vezette Alapjogokért Központ 250 millió forintot kapott a Brüsszel a mi szemünkkel című programra. Feladatuk az volt, hogy e témában folyóiratokat, elemzéseket, újságcikkeket jelentessenek meg, és rendezvényeket szervezzenek, de a szervezet honlapján ezeknek nyomát sem találni. Az Alapjogokért Központ az RTL Híradó kérdésére azt közölte, hogy a programok megvalósultak, a pénzzel pedig maradéktalanul elszámoltak, de őket egyelőre nem keresték a vizsgálat miatt.

A Miniszterelnökség ezt a tételt külön is vizsgálja, ahogy az elszámolásokat.

A riportban bejátszották a CPAC Hungary nevű amerikai szélsőjobboldali rendezvény hazai változatának 2026-os rendezvényét, amelyet az Alapjogokért Központ rendezett, és amelyen Orbán Viktor közpénzből kampányolt, szidta Brüsszelt, és azt állította, hogy ukránbarát kormányt akarnak. – Az Alapjogokért Központnak semmi köze nem volt az alapjogokhoz, csak a pénz lopásához, meg a propagandához – jelentette ki a riportban Hadházy Ákos volt országgyűlési képviselő.

A jelenlegi vezetés egy ügyvédet bízott meg a jogi lépések megtételével, de megnevezték Várhegyi Attila fideszes politikust, akit az Orbán-kormány idején tanácsadónak szerződtettek, de a valóságban ő irányította, politikai felügyelet alatt tartotta a közmédiát. Tette ezt az utóbbi három évben nettó havi három és félmillió forintért.