Bosch remekműve fonalakból

Legéndy Jácint: Menny és pokol

boschvers

Kustos Júlia: Valaminek történnie kell

Különösen élénk olvasói és kritikai érdeklődés övezi költészetnapi megjelenése óta a Hullámtörő című verseskötetet. A titkát akarja megfejteni mindenki, amivel elementáris hatást gyakorol a legkülönfélébb olvasóira. Hogy mitől lesz igazán vers a vers, arról a debütkötet szerzőjét, Kustos Júliát kérdeztük.

Tíz év előkészület után megnyílik Közép-Európa valaha volt legnagyobb Bosch-tárlata a Szépművészeti Múzeumban

Hieronymus Bosch fennmaradt életművének mintegy a felét mutatja be a Szépművészeti Múzeum szombaton nyíló kiállítása, a Menny és pokol között.

Részlet az 1530 körül készült, Az utolsó ítélet című alkotásból

Bécsi anzix

Több mint 800 embert bocsátanak el a Bosch hatvani gyárából

A vállalat a megrendelések számának zuhanásával indokolta a döntést.

Képünk illusztráció

A Bosch nem vesz részt a kereskedelmi háborúban

Illusztráció

Dízelbotrány – Kilencven millió eurós bírságot kapott a Bosch

A vállalat nem kíván jogi eszközökkel élni az ügyészség döntésével szemben, így az ellene indított eljárás ezzel le is zárult.

Megvan a bérmegállapodás a hatvani Bosch gyárban

Teljesültek a szakszervezetek legfőbb követelései.

Illusztráció

Ismét tárgyalnak a Bosch miskolci gyárában

Eedményes volt a sztrájk - Megállapodtak a Bosch hatvani gyárában

Létrejött a bérmegállapodás a Bosch hatvani gyárában - tájékoztatta a munkavállalói és a munkaadói oldal hétfőn az MTI-t.

Sztrájkoltak a munkások a Bosch hatvani gyárában

Az első adatok alapján mintegy 800 dolgozó vett részt abban a kétórás figyelmeztető sztrájkban, amelyet a Bosch hatvani üzemének szakszervezetei hirdettek meg szerdára - tudatta a cégcsoport kommunikációs igazgatója az MTI-vel.

Forrás: Bosch Magyarország/Facebook

Tovább gyűrűzik a német autókartell-botrány

A Bosch német elektronikai óriáscég is érintett lehet az öt vezető német autógyártó társaság, a Volkswagen (VW), az Audi, a Porsche, a BMW és a Daimler versenyjogsértés gyanúját keltő ügyében - jelentette pénteken a Der Spiegel című német hírmagazin.

A Daimler és a Bosch összefog, hogy megalkossa a „házhoz jövő” autót

A német luxusautó-gyártó Daimler és az alkatrész-szállító Bosch kedden bejelentette: megállapodtak arról, hogy néhány éven belül megalkotják a teljesen önállóan, vezető nélkül közlekedő autókat. 

Az idén is a Bosch vezeti a Heves megyei Top 50-es listát

A hozzáadott érték, a nettó árbevétel és az átlagos állományi létszám alapján is a hatvani Robert Bosch Kft. áll a Heves megyei Top 50-es lista élén - derül ki a NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatósága, valamint a Heves Megyei Hírlap közös gondozásában megjelent Top 50 kiadványból, amelyet kedden mutattak be Egerben.

Dízelbotrány - Állítólag a Bosch is sáros az ügyben

A Bosch munkatársai több mint egy évtizeden át együtt dolgoztak a Volkswagen szakembereivel az emissziós teszteket mainipuláló szoftver kifejlesztésén - idézte csütötökön a Handelsblatt hírportálja testvérlapja, a WirtschaftsWoche belső vállalati körökből származó értesüléseit.

Bosch hosszú Odüsszeiája

Rendkívül gazdag tárlat keretében rendezték össze Hieronymus Bosch középkori németalföldi festőművész alkotásait abban a hollandiai városkában, ahol a korát évszázadokkal megelőző, markáns, különös világú művész született. Az alkotó halálának 500. évfordulója alkalmából megnyílt tárlatra tíz ország adta kölcsön műveit, ennyi Bosch-kép együtt talán még soha nem szerepelt egy kiállításon.

Az erény és a bujaság közötti válaszút

Tüntettek a Bosch miskolci gyárainál

Tucatnyian demonstráltak kedden a német Bosch konszern miskolci gyárai közelében, közterületen, ahol a Liga Szakszervezetek Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezete csendes megmozdulással arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy a gyártósor mellett dolgozók érdekeiket egy erős szakszervezet képviselheti.

MTI Fotó: Vajda János

Demonstrációra készülnek Miskolcon

Csendes, figyelemfelkeltő demonstrációra készül kedden a német tulajdonú Bosch miskolci gyára előtti közterületen, a parkolóban a Liga Szakszervezetek Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezete, ugyanakkor a társaságnál a meghatározó érdekképviselet, a Vasas Szakszervezet kételyeinek adott hangot a megmozdulással kapcsolatban.

Megállt az idő - Pont annyi autó a háztartásokban, mint 6 éve

A magyar háztartások 42 százalékában van autó, 40 százalékában egy, további 2 százalékában pedig több gépjármű található, az autók átlagosan valamivel idősebbek 11 évesnél - derül ki egy friss felmérésből. 

Az Audi, a Mercedes és a Bosch a legvonzóbb munkáltatók

Az Audi, a Mercedes és a Bosch csoport Magyarország legvonzóbb munkáltatója 2014-ben - derül ki az Aon Hewitt humánerőforrás tanácsadó cég és az AIESEC közös, munkáltatói márka kutatásából.

Képünk illusztráció. Fotó:Oleg Nikishin/Getty Images

Veszélyes mosogatógépek: ne hagyjuk őket magukra!

A Bosch és Siemens a 2006 előtt vásárolt mosogatógépek ellenőrzésére kéri a magyar fogyasztókat, mert a kezelőpanel hibája miatt rendkívül ritka esetben az érintett mosogatógépek túlmelegedhetnek és akár tüzet is okozhatnak.

Fotó: Thinstock, Getty Images.
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang