Az elmúlt időszakban magas rangú politikai és egyéb közéleti szereplők részéről számos olyan nyilatkozat került nyilvánosságra, amely a magyar bírákat azzal vádolja, hogy ítélkezési tevékenységüket az irányadó jogszabályokat, a meghatározott etikai normákat, továbbá a bírói esküjüket megszegve, az ítélkezéssel szemben támasztott alapvető értékek mellőzése mellett, pártszimpátiájuknak megfelelően végzik. E nyilatkozatok alkalmanként nyílt fenyegetést tartalmaznak a bírák irányába, adott esetben a bírói karból történő eltávolításukat is kilátásba helyezve – olvasható az Országos Bírói Tanács (OBT) honlapján olvasható közleményben. Az OBT kifakadása nem alap nélküli, hiszen fideszes miniszterek, kormánypárti politikusok részéről mára szinten mindennapossá vált a nekik nem tetsző ítéletek „tiszás bírákról” szóló kommentálása, az igazságszoltáltatás szereplőinek megfenyegetése állásvesztéssel, eltávolítással.
Legutóbb a hvg.hu idézett Lázár Jánostól ilyen megnyilvánulást. A fideszes politikus korábbi siófoki fórumán azt állította, hogy „a magyar bírák közül többen is a Tisza Párt nyíltan vállalt aktivistái. (....) Ezért akiről kiderül a bíróságon, hogy fideszes, az nem számíthat arra, hogy tisztességesen és függetlenül bírálják el az ügyét. Hogyha a bíró megtudja, hogy az illető Fidesz-szavazó, akkor nem tudja pártatlanul, elfogulatlanul és függetlenül elbírálni az ügyét.” – A bírósági vezetőknek kéne végre összeszedni a bátorságukat, sarkukra állni és minden bármilyen párt iránt politikailag elfogult bírótól megszabadítani a magyar igazságszolgáltatást – szólított fel gyakorlatilag bírák eltávolítására Lázár János, aki múlt decemberi Facebook-videóban vádolt meg ugyancsak politikai elfogultsággal bírókat. – Vissza a '80-as évekbe, szamizdat lett az igazságból – idézte a Népszava az építési és közlekedési miniszter kijelentését, amint a Bors különkiadását lapozgatta, amit szerinte „az egyik fővárosi tiszás bíró” betiltott. – Milyen szerencse, hogy a magyar bírók azok függetlenek! Ez azt jelenti, hogy csak a Tiszának nyalnak – állapította meg akkor Lázár János.
Lázár János úgy látja, a magyar bírók csak a Tiszának nyalnakMúlt csütörtökön ugyancsak lapunkban, a kormányinfóról szóló tudósításunkban áll, hogy Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter aggasztó folyamatnak látja az igazságszolgáltatásban zajló folyamatokat. Szerinte a függetlenséget mind tartalmilag, mind a látszat szintjén fenn kell tartani, de a jelenlegi bírósági vezetés – a Kúria elnökének kivételével – ezt nem gondolja. A tárcavezető okfejtése szerint egy ilyen polarizált társadalomban tragikus következményei lehetnek annak, hogy egyes bíróknak személyes felelősségük van abban, hogy megszűnni látszik a pártatlanság látszata. Szintén írtunk az OBT közelmúltbeli tanácskozásáról, amelyen nem tiltotta meg a bíráknak akármilyen párt alkalmazásának a letölthetőségét, és amelyről látványosan kivonult Varga Zs. András, a Kúria elnöke.
Varga Zs. András kivonult a Tisza Világ bírák általi letölthetőségéről vitatkozó OBT-ülésről– Az OBT elkötelezett a jogállamiság érdekében történő kiállás mellett, ennek keretében kiemelt feladatának tekinti a demokratikus értékek, köztük az igazságszolgáltatás függetlenségének védelmét, valamint a bíróság integritását sértő támadások elleni határozott és nyílt fellépést – írták, majd leszögezték, hogy határozottan visszautasítanak minden olyan megnyilvánulást, amelynek célja a bírák fenti alkotmányos alapjogainak gyakorlása esetére kilátásba helyezett megfélemlítése, továbbá a bíróság pártatlan ítélkezésének, tágabb értelemben pedig a bírói hatalmi ág legitimációjának megkérdőjelezése. Leszögezték:
„Az ilyen – a hatalommegosztás alkotmányos elvét is súlyosan sértő – megnyilvánulások amellett, hogy jelentősen rombolják a bíróság és a magyar bírák tekintélyét, alkalmasak az igazságszolgáltatás függetlenségébe, továbbá a bíróság pártatlan és befolyásmentes ítélkezésébe vetett közbizalom megingatására, s ezeken keresztül a bíróság működését is jelentősen veszélyeztetik.”
– Az OBT ismételten felkéri a köz- és politikai élet szereplőit, hogy tartsák tiszteletben a bíróságok alkotmányos szerepét, a bíróságokat a politikai kampány részévé ne tegyék, továbbá tartózkodjanak a bírák megfélemlítését célzó, méltóságukat sértő, valamint pártatlanságukat alap nélkül megkérdőjelező, ily módon az igazságszolgáltatás függetlenségének csorbítására és a bírák befolyásolására alkalmas megnyilvánulásoktól – zárul a közlemény.
A Kúria közölte, készen áll a megfelelő eljárások lefolytatására az igazságszolgáltatás függetlensége védelmébenAz ország jogrendjét kérdőjelezi meg a Magyar Bírói Egyesület szerint, aki nem tartja be a bíróság döntéseitJogsértő a tüntető bírák listázása az Országos Bírói Tanács szerint
