Egy olyan lányt is hosszú éveken keresztül szexuálisan kizsákmányolt a Budapesti Javítóintézet korábbi igazgatója, aki sosem fordult meg a gyermekvédelmi rendszerben - derül ki a 444.hu cikkéből.
KNYF: Már tizenegy gyanúsítottja van a Szőlő utcai ügynekA Szőlő utcai nyomozásban tanúként vallomást tett egy olyan lány is, akit általános iskolájában, egy drogprevenciós előadás után keresett meg Juhász Péter Pál. A férfi ezt követően egy hosszú, bántalmazó kapcsolatot épített fel vele, amely során érzelmi függésben tartotta a gyereket és szexuálisan is kihasználta. Úgy tudott ilyen előadásokat tartani, hogy 2002-ben már megvádolták azzal, hogy nevelőként visszaélt egy rá bízott kiskorúval.
A cikkben Lilinek nevezett lányt otthon bántalmazta a családja, Juhász Péter Pál pedig elhitette vele, hogy rá bármikor számíthat. Vallomása szerint 2006 és 2009 közt rendszeresen látogatta a korábbi javítóintézeti igazgatót, aki ekkoriban Fóton dolgozott. Azt mondta, senki sem kötelezte rá, hogy rendszeresen találkozzon a férfival, akinek a lakására is feljárt. Azonban több furcsaság is történt kapcsolatuk korai időszakában. Egyik alkalommal Juhász azt hazudta, hogy egy olyan kutatásban vesz részt, amely során ki kell magát elégítenie egy kémcsőbe, és ezért pénzt kap.
„Több olyan alkalom volt, amikor arra kért, hogy maradjak bent az irodában, amikor ezt a munkáját végzi. Több olyan is volt, hogy azt mondta ad füvet, csak maradjak bent vele, és ezzel segítsek neki. Én elhittem neki, hogy ez egy kutatás, mivel sokat beszélt arról, hogy az egyik rokona a SOTE-n dolgozik, és emiatt azt gondoltam, hogy lehetnek ismeretségei ilyen kutatásokban. Gyerekként nem merült fel bennem, hogy ilyen nem létezik”
- fogalmazott vallomásában.
Olyan is előfordult, hogy a korábbi igazgató a lakásában erőszakos pornóvideókat nézetett vele, de arra is megkérte, szúrjon be neki egy intim piercinget.
2008-at írunk, Lili pedig 16 éves volt, amikor Juhász Péter Pál megkérte, nézze végig, ahogy kielégíti magát. Azt mondja, akkor nem teljesen értette, „miért fontos ez neki, de már nagyon féltem, hogy ha ellenkezek, elveszítem azt az egy embert is, akihez fordulhatok”.
Új tanúkat hallgattak meg a Szőlő utcai ügyben, javítóintézetis fiúk szerint közösülésre kényszerítette őket Juhász Péter PálDicsekedett is a jó fideszes kapcsolataival a Szőlő utcai javítóintézet letartóztatott igazgatójaKapcsolatuk akkor is megmaradt, amikor Juhász Péter Pált kinevezték a Budapesti Javítóintézet igazgatójának. 2013-ban Lili egy nagy családi veszekedés után a férfinál aludt, vele egy ágyban. Semmi rosszra nem számított, mivel ez már többször megtörtént. Ekkor a férfi megerőszakolta úgy, hogy tisztában volt vele: a lány korábban senkivel sem létesített szexuális kapcsolatot.
A függés azonban a történtek ellenére megmaradt: Juhász Péter Pál kedvezményesen kiadta neki az egyik lakását és állást is szerzett neki a javítóintézetben. Azonban 2011. és 2013. év között heti rendszerességgel kérte tőle, nézze, ahogy kielégíti magát és arra kérte, kézzel segítsen neki. Ez nemcsak a Szőlő utcai irodájában történt meg. Juhász Péter Pál azzal zsarolta, hogy ha nem teszi meg, akkor nem támogatja tovább. A 2020-as évek elején azonban megszakadt vele a kapcsolata, mert elköltözött a férfi lakásából, új állása lett és a telefonszámát is lecserélte.
Tanúvallomásában arról is beszélt, hogy az igazgató beceneve IHI volt - ami Lili tudomása szerint azt jelentette, hogy „Isten helyett Isten”.
„Egyértelműen Juhász Péter Pál személyéről kértek információt, mert sejtettek, hallottak valamit”„Biztosan kijelenthető, hogy kormányzati szinten már 2013-ban tudták, hogy Juhász Péter Pál szexuális bűncselekményeket követhet el kiskorúak ellen”
