Hétfő reggel Robert Fico szlovák kormányfő, vasárnapi ígérete alapján, felkérte a SEPS nevű villamosenergia-rendszerirányítójukat az Ukrajnába irányuló áramkivitelük leállítására, s délután bejelentette: a továbbiakban nem teljesítik Ukrajna vészhelyzeti áramigényét. Ugyanakkor szakértők szerint a döntés feltételezhetően nem érinti a kereskedelmi célú áramszállításokat, vagyis nem történt meg a lezárás.
Robert Fico bejelentette, ha az ukrán elnök nem indítja újra a kőolajszállítást, Szlovákia leállítja az áramexportotAz intézkedés oka, hogy Ukrajna a Magyarországot és Szlovákiát (Unió-szerte immár egyedüliként) orosz olajjal ellátó Barátság-kőolajvezeték elleni, január végi orosz támadás óta nem nyitja újra a csapokat. Magyarország az ukrán áramzárhoz, úgymond a kárpátaljai magyarság védelmében, egyelőre nem csatlakozik. Igaz, múlt hét szerda óta az – egyaránt a Mol által ellátott – két állam ukrajnai dízelkivitelét már leállította. Bár vasárnap éjjel Almetyevszk–Kalejkinónál a Barátság vezeték oroszországi, tatárföldi szivattyúállomását ukrán támadás érte, a károkat Szijjártó Péter szerint hétfőre kijavították. Az Ukrajnába irányuló magyar és szlovák gázszállítás egyelőre zavartalan.
Dróntámadás érte a Barátság kőolajvezeték egyik kiemelt csomópontjához kapcsolódó szivattyúállomástAz áram fizikai tulajdonságai és az uniós szabályok miatt elképzelhetetlen, hogy az Európai Villamosenergia-átvitelirendszer-üzemeltetők Hálózata (ENTSO-E) bármely tagja - így Magyarország és Szlovákia - egyszerűen leállítsa valamely irányú villamosenergia-kivitelét
– szögezték le lapunknak szakértők. A szervezethez az orosz támadás után néhány héttel az ukrán hálózat is csatlakozott. Ez a villamosenergia esetén sarkalatos fizikai együttműködést is jelent: ilyenkor az egész rendszer mondhatni egy frekvencián rezeg. Az ENTSO-E szabályai szerint
az államközi áramszállítás, meghatározott forgatókönyv szerint, csak egész kivételes vészhelyzetekben szakadhat meg.
Ráadásul áram eredendően származhat akár harmadik országból is, vagyis egy ilyen lépés nemzetközi szerződéseket is sérthet. Mi több, így lemondanánk az elmúlt évek során Ukrajnából kapott olcsó áramról is. Arról nem is beszélve, hogy Ukrajnával, leginkább műszaki-biztonsági okokból, több különböző feszültségszintű vezeték köti össze Magyarországot.
Politikai nyomásgyakorlás céljából ezeket leállítani tilos és kizárt: ilyen az ENTSO-E és jogelődei 75 éves történelmében még nem fordult elő
– rögzítették. Egy politikai utasítás esetén a szlovák vagy a magyar rendszerirányító jelentheti az ENTSO-E központja felé lekapcsolási szándékát, ahonnan vélhetőleg kifejezett tilalom lenne a válasz. Ennek megszegése alapszabály- és szerződéssértés. Mivel ugyanakkor az áram, fizikai tulajdonságai okán, ha valahol ellenállásba ütközik, kerülőúton jut el céljához, egy ilyen lépés kiterjedt fizikai és gazdasági hatásokat váltana ki. Vagyis a nyugatról érkező áram, akár lengyel vagy román vargabetűvel, de ugyanúgy eljutna Ukrajnába. Igaz, a rendszerirányítóknak érdemi kihívást jelentene a térségi áramszünet elkerülése, az áram eladójának pedig módosulhatnak a szállítási költségei.
Az áram fizikai tulajdonságai miatt ugyanakkor egy akár teljes magyar-szlovák áramlási korlát sem borítaná sötétségbe Nyugat-Ukrajnát
– szögezték le szakmai forrásaink.
A kereskedelmi áramszállítás a jelek szerint nem állt le.
Orbán Viktor: Sikerült megvédeni Magyarország üzemanyag-ellátásátA csehek szóltak, hogy nem csatlakoznak az Orbán-kormányhoz az Oroszország elleni szankciócsomag vétójábanAz Orbán-kormány blokkolja a Putyin-rezsim elleni 20. szankciócsomagot, amíg az ukránok nem indítják újra a kőolajszállítást Magyarország felé
