politika;Orbán-kormány;választás;Fidesz;kampány;Tisza Párt;Szabó Andrea;

Szabó Andrea: Egy önmerénylet kétélű fegyver, amelyik a Fideszre is visszaüthet

Szerinte a választás egyik kulcskérdése az lesz, hogy az emberek a Tiszát vagy a Fideszt tartják-e esélyesebbnek, mert várhatóan a győztesnek vélt párt felé mozdulnak.

Nagyon súlyos, beláthatatlan következményei lennének a magyarországi demokráciára nézve, ha a kampányban bekövetkezne egy esetleges önmerénylet - jelentette ki a Népszava Törésvonal című műsorában Szabó Andrea szociológus-politikatudós.

Szerinte egy ilyen helyzetből nagyon nehéz lenne visszalépni, mert elindulna egy olyan tömeglélektani folyamat, amelynek a hatását nem ismerjük. Éppen ezért kétélű fegyvernek tartja az esetleges önmerényletet: előállhat olyan helyzet, hogy a tömeghangulat a Fidesz ellen fordul, és felteszik a kérdést, miért nem védték meg. Ugyanakkor kiválthat olyan hatást is, hogy 3-3,5 millió szavazó a kormánypártok mellé áll, és azt mondja: „akkor most védjen meg bennünket a Fidesz.”

Kifejtette: a szerdán bejelentett intézkedés - miszerint katonákat rendelnek a kiemelt infrastrukturális létesítményekhez - szintlépés, mert nem azt sugallja, hogy a háború valahol Ukrajnában zajlik, hanem azt, hogy konkrétan itt, Budapesten, Százhalombattán vagy Pakson is jelen lehet.

Ez a háborús pszichózis második szintje, amely már nagyon közel hozza a háborút. Az üzenet hat az emberekre - különösen minél idősebb valaki, annál inkább -, és elsősorban a nőkre, ezen belül is a családos nőkre célzott, azzal az üzenettel, hogy „vigyázz a gyerekedre, vigyázz az unokádra” - magyarázta Szabó Andrea. Utóbbi csoportokban még találhat tartalékot a Fidesz.

A szociológus-politikatudós szerint az Ukrajnával kapcsolatos mobilizáció a Fidesz oldalán hatékony eszköz a szavazók mozgósítására, és illeszkedik abba a 2010 óta követett történetmesélésbe. Ez mindig kijelöl egy ellenséget, aki miatt probléma van Magyarországon, és ami miatt mindenképpen a Fideszre kell szavazni. Az Ukrajna elleni eljárások és az Ukrajna elleni kommunikáció pontosan azt a mintát követik, amely a Soros elleni kampányok és a migránskampányok időszakában is látható volt. Ez egy negatív, kifejezetten bűnbakképző kampány, amely arra épít, hogy ha nem a Fidesz, annak nagyon súlyos következményei lehetnek - akár halálesetek is -, mert az embereket elviszik Ukrajnába, és háborús áldozatokkal járhat - ismertette Szabó Andrea.

Emlékeztetett: a Fidesz minden választási kampányban keresi azt az egy üzenetet, amellyel túl tud lépni a saját szavazótáborán. Négy évvel korábban részben a háború, részben a genderügye volt ilyen eszköz, még ha ezekről manapság kevesebb szó is esik.

A Magyar Péterről esetlegesen megjelenő szexvideóról azt mondta, ennek az a célja, hogy otthon tartsa legalább a Tisza Párt szavazóinak egy részét. Szerinte a bizonytalanok nem ezért fognak a Fideszhez húzni, de ez alkalmas lehet arra, hogy megakadályozza: ebből a rétegből a Tiszához csatlakozzanak, mondván, csalódtak Magyar Péterben, és ezért nem szavaznak rá. Azóta azonban túl sok idő telt el: a politikus pár nappal később előállt egy hihetőnek tűnő történettel, amelyet azóta is a saját szempontjából épít. Közben látható egy fideszes építkezés is, amely ma már nem a szexualitásról, hanem a drogfogyasztásról szól, miközben Magyar Péter egy másik történetet mond. Szabó Andrea azt tartja kérdésesnek, hogy a majdan megjelenő videó melyik verziót támasztja alá. Mindenesetre Magyar Péter már ott tart, hogy bármi is jelenik meg, azt hamisított, mesterséges intelligenciával kiegészített videónak minősíti, ezzel üzenve a szavazótáborának.

A szakértő azt mondta: ha a felvételeken nem csak szexualitás, hanem drogfogyasztás is lesz, az már felveti a kérdést, milyen vezető az, aki kábítószerekkel él. Mindez az alkalmasság kérdését is felveti, és jól illeszkedik ahhoz, amit a Fidesz épít a plakátokon: ez az ember kétarcú, a közönségnek mást mutat, miközben másképpen él. Megjegyezte: a társadalom többsége pont ilyen, felépít magáról egy képet, ám az már egy másik kérdés, mit csinál odahaza a négy fal között.

A szakértő szólt arról is, hogy a Fidesz hibát követett el a mesterséges intelligenciával készült videók tömegének közzétételekor. Ezzel ugyanis szerinte saját maga kezdte el hitelteleníteni mindazt, amit a lejárató kampányokban egyébként szeretne.

Szabó Andrea szerint a gödi Samsung SDI-gyár történetét akkor tudja bármelyik politikus üggyé tenni, ha személyekkel hitelesíti, és azt mondja: „ezt az embert tudatosan megmérgezték (...) ez az ember meg fog halni, mert ott dolgozott abban a gyárban, és abban a gyárban nem védték meg. És ki nem védte meg? Nem a dél-koreai vezetés nem védte meg, hanem a magyar állam nem védte meg. A magyar állam, amelyik nem hozott olyan szabályokat, hogy ott abban a gyárban mindenki biztonságban legyen”. Szerinte elég egyetlen ember is, akiről kiderül, hogy az üzemben valamiféle egészségkárosodást szenvedett. Mivel ezek a gyárak „osztódással szaporodnak”, óhatatlanul felmerül az emberekben a kérdés: „mi van, ha a nálunk épülő gyárban is ugyanez történik?!”

A politikatudós szerint kulcsfontosságú lesz, hogy az emberek mit érzékelnek a mikroközösségükben zajló hangulatváltozásból, kit tartanak győztesnek. „A magyarok mi egyébként is szeretünk győztesnek látszani, hiszen a történelmünk arról szól, hogy folyamatosan veszítünk, és szeretnénk, ha egyszer a jó oldalon lennénk, és mindig a győztes a jó oldal. Ezért kulcsfontosságú, hogy az emberek mit fognak a hétköznapi mikrokörnyezetükben érezni, kit találnak győztesnek, és afelé fognak majd az utolsó időszakban mozogni” - fogalmazott.