Az az Orbán Viktor, aki 1989-ben még a szovjet csapatok kivonását követelte a Hősök terén, 70 évvel a forradalom után behívta az oroszokat: a GRU, az orosz katonai titkosszolgálat ügynökeit, akik itt vannak diplomáciai fedésben. Amit tesznek, az a Btk. szerint hazaárulás, életfogytiglani szabadságvesztéssel bünteti – jelentette ki Magyar Péter országjárásának váci állomásán kedd este.
A Tisza Párt elnöke szerint az elmúlt hetekben világossá vált, hogy az Orbán-kormány nem a magyar érdeket képviseli, a miniszterelnökről pedig kiderült, hogy amikor Vlagyimir Putyinnal egyeztet, „a bátor utcai harcos” kisegérnek nevezi magát. Hangsúlyozta: „Öt nap van hátra, és a magyar emberek milliói új fejezetet nyitnak a magyar történelemben.”
Kiszivárgott a kormányzati jegyzőkönyv, Orbán Viktor biztosította Vlagyimir Putyint, hogy mindenben segít neki, mint egér az oroszlánnakMagyar Péter szerint Orbán Viktor utasítására a titkosszolgálatokat ráeresztették a Tiszára, hogy tönkre tegyék őket és ellehetetlenítsék az indulásukat, amivel tulajdonképpen puccsot követtek el a szabad Magyarország ellen. – Voltak és vannak magyar hősök, bátor emberek, akik nem bizniszből, nem megalkuvásból cselekszenek, hanem gerincesen, kihúzott háttal, felemelt fejjel. Az első ilyen volt Szabó Bence, a Nemzeti Nyomozó Iroda századosa, aki kiállt, és elmondta, mire akarják kényszeríteni a magyar rendőröket, hogy ne a valódi bűnösöket üldözzék, hanem az ártatlanokat illessék koholt vádakkal – mondta.

Az ellenzéki vezető ezután kitért Pálinkás Szilveszterre, a Magyar Honvédség válságos állapotáról a minap kitálaló századosra, aki arról is beszélt, hogy Orbán Gáspár Isteni sugallatra tervez csádi missziót, amellyel kapcsolatban a miniszterelnök fia azzal számol, az oda küldött katonák fele lehet, hogy nem tér haza. Magyar Péter mindkettőjüket – Pálinkást és Szabót is – várja vissza honvédség, illetve a rendőrség kötelékébe.
Pálinkás Szilvesztert külföldi állásajánlattal, parancsnoki pozícióval, filmes karrierrel akarták elhallgattatniSzalay-Bobrovniczy Kristóf semmit nem cáfolt Pálinkás Szilveszter állításaiból, de nagyon megköszönte a szolgálatot a katonáknakMagyar Péter után a Tisza Pártnak korábban dolgozó informatikus, a nemrég nyilvánosság elé álló Hrabóczki Dániel is felszólalt, aki Gundalf néven vált ismertté. Ő volt az a fiú, akire az Alkotmányvédelmi Hivatal rászállt, és akit Szabó Bence volt NNI-s százados elmondása szerint ismeretlenek megpróbálták beszervezni egy titkosszolgálati műveletbe, amelynek célja a Tisza Párt bedöntése lett volna.
„Amit most csinálnak önökkel, az politikai megrendelés” – majdhogynem mindent pontosan tudott Theo, mi fog történni Gundalffal az Alkotmányvédelmi Hivatalban Nyilvánosság elé állt a Tisza Párt informatikusa és közölte, nagyon sok valótlanságot állított a kihallgatásán az Alkotmányvédelmi Hivatalban„Nem tört meg, nem hajolt meg, nem árulta el a közösségét, a hazáját, hanem gondolt egy merészet, és fél kézzel lenyomta ezt az aljas, hazug, politikailag motivált rogáni titkosszolgálatot” – konferálta fel Magyar Péter Hrabóczki Dánielt, aki a váci piarista gimnáziumba járt. Gundalf a fiataloknak üzenve arról beszélt, hogy most van az a pillanat, amikor tehetünk a hazánkért, és minden segítség számít. – Már csak öt nap, és véget ér a politikai komisszárok kora, és ezzel véget ér a rémuralom is – zárta rövid beszédét.

Magyarországon senki nem akar ukránbarát kormányt. Ámbátor egy magyarbarát kormány jó lenne, és lesz is április 12. után – rögzítette Magyar Péter, utalva Orbán Viktor elhíresült győri beszédére.
Kitért azokra a fekete ruhát viselő, verőlegénynek tűnő férfiakra, akik minden jel szerint szervezett akció keretében, sorfalat állva fizikailag is megakadályozták, hogy ellentüntetők közel menjenek a kormányfő győri gyűléséhez. A miniszterelnököt rendszeresen ellentüntetők fogadják az országjárásán, akiknek vegzálására a korábbi helyszíneken, például Pécelen is felbukkant a fekete ruhás csoport, több esetben kitépték a tiltakozók kezéből a molinókat és rángatták is őket.
Pintér Bence feljelenti a fekete ruhásokat, akik Orbán Viktor győri rendezvényén ellentüntetőket vegzáltakFantasztikus esténk volt – búcsúzott Orbán Viktor Győrtől, a tömeg egy részén végigfutott az undorArra kérte a szimpatizánsait, hogy kerüljék a kormányfő országjárását, ne növeljék az ottani tömeget. Magyar Péter ezt követően felkonferálta Szimon Renátát, a Tisza Párt egyéni országgyűlési képviselőjelöltjét a Pest megye 11-es választókerületben. Szimon beszéde után megint színpadra lépett, és J.D. Vance amerikai alelnök látogatása alkalmából a nemzetközi közösség minden tagjának üzenve jelezte: „A magyar történelmet a magyar emberek írják, felszólítok mindenkit, tartózkodjanak attól, hogy beleszóljanak a magyar választásokba.” Az eseményen ezután röviden ismertette a Tisza programját.
Nem leszünk tökéletesek, nem ígérünk Vácra űrállomást. Talán arra vágynak a magyar emberek inkább, hogy az adójukat arra költsék, amire befizetik. Várnak egy olyan hazára, ahol ha valaki magyarul gondolkodik és álmodik, az magyar, és azt nem lehet kétségbe vonni. Ahol nem mondhatja rá egy miniszterelnök, hogy egy eltaposandó rovar, egy poloska vagy, mert nem szavazol a Fideszre – fogalmazott az ellenzéki párt vezetője.

Majd arra buzdította a fiatalokat, álljanak a rendszerváltás mellé, jelentkezzenek önkéntesnek, segítsék a Tisza jelöltjeit a hátralévő öt napban. „Nincs harmadik választás. Aki nem a Tisza listájára és a Tisza egyéni jelöltjeire szavaz, az Orbán Viktor aljas, korrupt, embertelen rendszerének hatalomban tartására szavaz” – mondta, arra biztatva mindenkit, ne higgyenek a szatellitpártoknak, mert aki valóban rendszerváltást szeretne, az rájuk szavaz, ideológiai beállítottságtól függetlenül.
Magyar Péter beszde legvégén arra kérte a jelenlévőket, közte azokat, akik felálltak vele a színpadra, hogy fogják meg egymás kezét, és üzenjék meg minden magyarnak szerte a nagy világban Petőfi Sándor sorait, elszavaltatta velük közösen a Nemzeti dal első versszakát.

