hűtlen kezelés gyanúja;egészségügyi miniszter;büntetőfeljelentés;Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház;magánegészségügy;Hegedűs Zsolt;

Korábbi felvétel

Hegedűs Zsolt feljelentést tett a miskolci kórház és a Medcenter nevű budapesti magáncég ügyében

Az egészségügyi miniszter hűtlen kezelés gyanújával fordult a hatóságokhoz a több évtizedes ügyben. Egy orvostudományi portál szerint akár 14,5 milliárd forintos lehet az okozott kár.

Feljelentést tettem a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányságon hűtlen kezelés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen. A beadvány a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és a Medcenter Kft. közötti ügyben feltárt körülmények alapján készült – közölte Facebook-oldalán Hegedűs Zsolt. Az egészségügyi miniszter nem részletezte az ügyet, de szerinte olyan döntések és mulasztások történhettek, amelyek a kórháznak jelentős vagyoni hátrányt okozhattak.

„Fontos hangsúlyozni: a büntetőjogi felelősség megállapítása a hatóságok és a bíróság feladata. Nekem miniszterként az a kötelességem, hogy ha közpénzt, betegellátást vagy állami intézményt érintő súlyos visszásság gyanúja merül fel, akkor megtegyem a szükséges jogi lépéseket. Az egészségügyben minden forintnak a betegek gyógyulását, az ellátás biztonságát és az intézmények működését kell szolgálnia. Nem lesz következmények nélküli, ha bárki a közvagyonnal felelőtlenül bánik” – írta a tárcavezető, aki szerint az egészségügyben a közpénzek védelme, a betegek érdeke és az intézmények felelős működése nem lehet alku tárgya.

Arról az eLitMed írt még a feljelentés előtt, hogy a miniszter lépni fog. A cikk szerint a vizsgálat során egy konkrét döntéssorozat, több intézmény, köztük az előző kormányzati ciklusban irányítást ellátó minisztérium vezetői gyakorlata és egy hosszú éveken át húzódó kifizetési konfliktus kerülhet a hatóságok fókuszába. A magyar egészségügy egyik legnagyobb pénzügyi és jogi vitájáról van szó, több mint 14 milliárd forint közpénz sorsa foroghat kockán.

A Népszava 2024 augusztusában írt arról, hogy egymilliárdos pert vesztett a miskolci kórház a sugárterápiás cég, a budapesti székhelyű Medcenter Kft. elleni harcban, és az összeget a betegellátásra szánt pénzből kellene fizetnie. Akkor arról számoltunk be, hogy az egészségügyi intézmény a végrehajtás felfüggesztését kérte a Kúriától. Csaknem hatévnyi pereskedés után döntött az év júniusában jogerősen a Debreceni Ítélőtábla a kórház és a Medcenter Kft. perében. Ez az az ügy, amelyben a felek erőpróbája alatt egy bank működő sugárteriápás gépet foglalt le, de az is előfordult, hogy az ellátandó daganatos betegek egy része a rendelt időben nem kaphatott kezelését, mert a felek közt mérgesedő vita miatt időnként csökkent kapacitással működött a szolgáltatás.

Az ügy előzménye, hogy még 2017-ben a kórház akkori vezetői szorongatni kezdték a sugárterápiát szolgáltató vállalkozást. A Medcenter Kft. 2006-ban kötött 15 évre szóló megállapodást, amelyben azt vállalta, hogy két új lineáris gyorsítót és egy CT-t telepít, azokat üzemelteti és karbantartja. Az eLitMed.hu a bonyolult ügyről azt írta, hogy a Medcenter Kft. és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház közötti jogvita eredetileg egy mintegy 490 millió forintos tartozásból indult, amelyből az évek során több mint 800 millió forintos jogerős követelés lett. Azóta viszont egy 2023-ban a Medcenter által indított, a kórház hibájára visszavezethető okra alapozott per is zajlik, amit a 2018-ban esedékessé váló szerződészárás mintegy bírósági úton történő kikényszerítésére indított a cég. A perérték mára 14,5 milliárd forintos nagyságrendű.

Az ellenzéki Fidesz frakcióvezetője alkotmányos válsághelyzetet emleget, és válaszlépéseket helyezett kilátásba. A volt kormánypárti politikust az Alkotmány csaknem másfél évtizeddel ezelőtti lecserélése, a jogállamiság folyamatos lebontása nem zavarta.