Budapesti Operettszínház;Nemzeti Kulturális Alap;közérdekű adatigénylés;Orbán János Dénes;Dankó Pista;

Orbán János Dénes - Korábbi felvétel

Több száz milliós mínuszt termelt az egykori kormány által támogatott Orbán János Dénes-operett

A Dankó Pista című darabot eddig egyszer adták elő, a bevétel 52,6 millió forint volt, amely már a helyszín, a Budapest MVM Dome bérlésére sem volt elég.

585,6 millió forint mínuszt termelt az Orbán János Dénes művéből készült operett-előadás, amelyre már több ezer ingyenjegyet is osztottak – szúrta ki a 444 a produkció költségeire vonatkozó közérdekű adatigénylés után, amelyre Kiss B. Attila operettszínházi igazgató válaszolt.

A Dankó Pista című darabot eddig egyszer adták elő, a bevétel 52,6 millió forint volt, amely már a helyszín, a Budapest MVM Dome bérlésére sem volt elég: a stadiont 66,6 millió (+áfa) forintért bérelték, ezenfelül még 29,5 millió forint (+áfa) egyéb költség is keletkezett. Az adatigénylés alapján derült ki, hogy a produkció összköltsége nettó 649,2 forint volt, amely a bevételt tekintve jelentős, közel 600 millió forintos mínuszt termelt. A több mint 52 millió forintos bevétel viszont nem teljesen a jegyek és bérletek eladásából származott, azokból 44,6 millió forint érkezett.

Az adatigényléssel derült ki az is, hogy „tv-felvétel” címen 8 millió forint bevételhez jutott az előadás, tulajdonképpen így jön ki a jegyzett bevétel. Továbbá teljes áron csak 3882 darabot adtak el, 7046 darab jegyet ingyen osztottak szét. A 444 számításai szerint

az egész projekt mintegy 645,1 millió forintnyi támogatást kapott összesen, de hogy ez pontosan milyen forrásokból állt, azt nem árulta el a színház. 

A produkció weboldalán csupán annyi szerepel, hogy a Hankó Balázs egykori miniszter által vezetett Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta az előadás létrejöttét.

Ahogyan júliusban megírtuk, a Budapesti Operettszínház a 24.hu kérdésére jelezte, a több mint 600 millió forintos támogatás legnagyobb részét a nagyoperett előkészítésére és bemutatására költötték. Mindeközben az is kiderült, hogy Hankó Balázs minisztériuma még az április 12-i parlamenti választás előtt vagy az azt követő napokban döntött több száz milliós kifizetésekről. Orbán János Dénesnek akkor nem fizetett az Operettszínház, viszont az általa alapított Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft.-nek (KMTG) igen. A szóban forgó támogatást április 9-én kapták meg, a bemutatóra – vagyis a Dankó Pista egyetlen előadására – még márciusban került sor.

Idén nyáron óriási felháborodást keltett, hogy Orbán János Dénes költő példátlan módon több száz millió forintos támogatást kapott szerzői jogdíj címén a KMTG-től – függetlenül attól, hogy az intézmény azzal próbálta magyarázni az összeférhetetlenség vádját, hogy a költő „csupán” szellemi vezetőként vesz részt a működésben.

Lapunk kérdésére Czinki Ferenc, a Szépírók Társaságának elnöke felfoghatatlannak és példátlannak nevezte azt, hogy Orbán János Dénes 412 millió forintos támogatást kapjon jogdíj címén, amelyre nemhogy Magyarországon, de még Európában sem akad példa. (Ekkora összegű támogatásban még a magyar irodalmi szervezetek sem reménykedhettek: a Nemzeti Kulturális Alap „jóvoltából” ennek töredékéből kénytelenek működni.) Czinki emlékeztetett, hogy már a KMTG megalakulását felháborodás övezte a szakmában, hiszen olyan kulturális feladatokat vállalt magára, amelyeket elviekben már régóta ellátott a József Attila Kör (csak utóbbi jóval kevesebb pénzből). Az elnök hozzátette, a KMTG még korábban legalább jelentetett meg könyveket és osztott ösztöndíjat, de az utóbbi időszakban nem mutatott olyan aktivitást, amelynek alapján indokolható lett volna a példátlan támogatás.

Orbán János Dénes esetében kiderült az is, hogy a költő a Budapesti Operettszínháztól fordításokra és operettszövegekre még 130 millió forintos támogatást is kapott – miközben (a botrány kapcsán azóta többször nyílt levélben tiltakozó) társulat szerint az intézmény vezetése forráshiánnyal indokolta az előadások számának csökkenését. (A tiltakozók egyúttal jelezték, hogy elvesztették bizalmukat az intézmény főigazgatójával, Kiss B. Attilával szemben, aki később egy nyílt levélben próbálta védeni a vezetés döntéseit.)

A botrány az új kulturális kormányzathoz is elért, feljelentést tett Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt. L. Simon László, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Irodalmi Tagozatának vezetője pedig arra kérte Orbán János Dénest, mondjon le MMA-tagságáról, etikátlannak nevezve az esetet. A költő időközben eleget is tett a kérésnek.

Orbán János Dénes saját ártatlansága mellett a napokig gyűrűző botrány során végig kitartott, a 24.hu kérdéseire úgy reagált: aki azzal gyanúsítja, hogy ő kiutalta magának a szóban forgó összegeket, annak fogalma sincs az állami bürokrácia szigoráról és eljárásrendjéről. A vádakat rágalmazásnak minősítette. (Példaként említve, hogy a támogatás feltétele a munka- és költségterv és az indoklás is, csak mindezek alapján dönt a kulturális kormányzat a támogatás megítéléséről.) Mind Orbán János Dénes, mind pedig a nevéhez fűződő KMTG hangsúlyozta, nincs egyetlen más operettlibrettó-szerző sem Magyarországon, sem a térségben. A költő hozzátette: „Senki nem hozza képbe az olvasókat a ténnyel, hogy a Budapesti Operettszínház történelmet írt azzal, hogy fennállásának 100. évfordulóját 2023-ban egy új nagyoperettel ünnepelte meg, és egy évszázaddal Kálmán Imre és Lehár forradalma után ismét operettforradalom zajlik Magyarországon” – jelentette ki az ezek szerint operettforradalmár szerző, aki szerint jelenleg ez a kulturális kormányzat talán legjobb befektetése – így fogalmazott júliusban.

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a botrány kirobbanása után alig pár nappal jelezte, hogy a minisztérium 1,3 milliárd forintot szerzett vissza, egyébként a KMTG közreműködésével: „Ennyit fizetett volna a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. új operettek megírására, fordítására és külföldi bemutatására. A támogatást Hankó Balázs minisztériuma ítélte meg a KMTG-nek. Miközben kiderült, hogy Orbán János Dénes több mint 400 millió forintért adta el saját műveit, ezek közül többet az Operettszínház külön engedélyével, annak a KMTG-nek, ahol szakmai vezetőként is közreműködött, a minisztériumunkban egy másik, ugyanehhez a szervezethez köthető, már megítélt támogatásra bukkantunk” – írta a tárcavezető. A vizsgálatot viszont ennek ellenére folytatják.

Orbán János Dénes jó szándéka jeleként nyílt levélben jelezte, visszavásárolná műveit a KMTG-től, mivel szeretné megóvni a becsületét.

Augusztusban viszont a 444 közérdekű adatigénylése nyomán derült ki, hogy a költő a korábban ismert összegnél is nagyobb bevételhez jutott a KMTG-től: bruttó 496 888 000 forintot fizetett ki Orbán János Dénesnek fennállása óta a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) szerzői jogdíjakra, valamint próza- és dalszövegírói szolgáltatásokra. A KMTG 2017 óta összesen 106 jogdíjasnak fizetett. Orbán János Dénes nélkül 105 tételben 46,39 millió forintot folyósítottak, míg az író önmagában 414 388 000 forint szerzői jogdíjhoz jutott. A teljes, csaknem 497 milliós összegben ezenfelül más, próza- és dalszövegíráshoz kapcsolódó kifizetések is szerepelnek.

Először rendezik meg szeptember 25-én és 26-án a Hagyományok Háza Napok – Fecskehajtó Fesztivált: a Budai Vigadó mellett a Corvin tér és a Szilágyi Dezső tér is bekapcsolódik a kétnapos összművészeti programsorozatba. Sebő Ferenc emlékére a Kaláka, Kollár-Klemencz László és mások lépnek fel, Saly Noémi a pesti kávéházi cigányzenéről mesél, de lesz táncszínház, fényfestés, felvonulás és táncház is.