A fideszesek megbocsátják Orbán Viktornak, hogy eltűri a Beneš-dekrétumokat, az ellenzékiek még inkább megvetik a miniszterelnököt érte

– Gyerekkoromban a nyarat a felvidéki rokonainknál töltöttem. Ott soha nem hallottam, hogy a magyar és a szlovák emberek rosszat mondtak volna egymásról. A kisemberek között nem voltak konfliktusok. Azt gondolom, hogy amikor konfliktus van a magyarok és a szlovákok között, akkor az mindig a politikusok bűne.

Az előbbieket a bonyhádi Gergely Lajos osztotta meg velem. A 72 esztendős férfi felmenői a Beneš-dekrétumok miatt Udvard községből kellett áttelepüljenek a Tolna megyei Mőcsénybe 1947-ben, ezért arról kérdeztem őt: miképp éli meg, hogy a Fico-kormány „aktiválta” Benešnek a magyarokat sújtó rendeleteit.

– Fájdalommal – felelte röviden az egykor autószerelőként dolgozó férfi, majd hozzátette:

Edvard Beneš Csehszlovákia elnöke 1945-ben olyan jogszabályokat hozott, amelyek az országában élő németeket és magyarokat kollektív háborús bűnössé nyilvánították, s ez által e kisebbségek tagjai megfoszthatók voltak a jogaiktól és a vagyonuktól. A dekrétumok következményeként az elkezdődött az úgynevezett lakosságcsere. Erről 1946. február 27-én írt alá megállapodást hazánk és Csehszlovákia, s északi szomszédunk kormánya vállalta, hogy annyi felvidéki magyart telepít át Magyarországra, mint ahány magyarországi szlovák önkéntes kíván átköltözni Csehszlovákiába. A csere folyamán hozzávetőleg 90 ezer magyart költöztettek az anyaországba, míg a Csehszlovákiába saját akaratból távozó szlovákok száma 72 ezer volt.

A dekrétumokat a rendszerváltás után a kettészakadt Csehszlovákia két utódállama nem tette semmissé, így azok nem évültek el, csak elfelejtődtek. A múlt év végén viszont a Robert Fico vezette szlovák kormány átnyomott a parlamenten egy törvényt, s e jogszabály alapján börtönbüntetéssel sújthatók azok, akik kritizálják vagy tagadják a dekrétumok igazságosságát. Az Unió jogelveivel durván ütköző törvény ellen a magyar kormány nem tiltakozott.

Az elmúlt napokban megkérdeztem tizenöt, felvidéki családból származó honfitársunkat, hogy ők miképp vélekednek a Beneš-dekrétumok reneszánszáról, és arról, hogy a magyar kormány miért nem protestál az ügyben? A bevezetőben idézett Gergely Lajos a következőket mondta:

– Azt vártam, hogy a külügyminiszter behívatja a szlovák nagykövetet, és közli vele egyet nem értésünket. De semmi.

A szekszárdi Szabó Lászlóné – Margit – hatéves volt családja áttelepítésekor. Margit a nagyszüleivel érkezett Magyarországra, az apja ugyanis az orosz fronton meghalt, s anyja újra férjhez ment, a nagyszülők pedig nem akarták mostoha apára bízni a kislányt. Margit a nagyszüleivel Nagysallóról Györkönybe került (a kislány anyja a férjével később szintén áttelepült).

– Kalandként éltem meg az utazást – idézte fel a múltat Margit, aki utóbb a börtönben szolgált, nevelőként. – Élveztem az autózást és a vonatozást, mivel nagyszüleim igyekeztek megóvni minden rossztól.

Sok évvel az áttelepülés után sem pakolták ki a költözéshez használt ládák egy részének tartalmát, ott álltak lezárva házunk ámbitusán.

Margit arról, hogy Fico miért lehelt új életet a dekrétumokba, ekképp meditált:

– Talán fél valamitől. Egy ember akkor támad, ha fél, hogy őt érheti támadás. Arra se találok észszerű magyarázatot, hogy Orbán Viktor, aki annyit beszél a nemzetegyesítésről, miért nem áll ki a felvidéki magyarságért. Igaz, abban se volt számomra logika, hogy a román választáson miért tolta a magyargyűlölő jelölt szekerét.

A 78 esztendős Árgyusi Ilona 11 hónapos volt, amikor őt a szüleivel és tíz testvérével áttelepítették Gúta községből Pitvarosra. Az otthonuk elhagyásába soha bele nem nyugvó szülők és az idősebb testvérek elmondásából apró gyerekként megtanulta, hogy Gútának milyen településrészei voltak, kik laktak a szomszédjukban, az utcájukban.

– A család csak sűrű imádkozással tudta magát túltenni ezen a gyötrelmes történeten – mondta Ilona. – Sok gútai kapott portát Pitvaroson, és ők is mind szenvedtek az áttelepítéstől, ezért meglátogatott minket Mindszenty bíboros, hogy erőt adjon nekünk. Ritkán visszalátogattunk Gútára, és olyankor sokat sírtunk. Előfordult, hogy mentünk volna, de nem engedtek, a nagymamám temetésére se mehettünk vissza.

A magyar parlament 2012-ben a felvidéki kitelepítettek emléknapjává nyilvánította április 12-ét (ezen a napon indult az első szerelvény a szülőföldjükről elűzött csehszlovákiai magyarokkal 1947-ben). A tavalyi megemlékezésen Ilona is felszólalt. Hogy ez szóba kerül, mindjárt fel is olvassa pár perces tavalyi beszédét. Azaz olvasná. Hangját mondatonként szakította meg az elfojtott sírás. Az aktív korában kertészként fodrászként, banki ügyintézőként dolgozó asszony később kifakadt:

– Nem értem, miért vették elő a szlovákok a Beneš-dekrétumokat? Miért mondják újra, hogy háborús bűnösök vagyunk? Milyen örömük van abban, hogy bezárják azt, aki az ottani magyarok közül ezzel nem ért egyet. Mert senki nem ért egyet. A gútaiak meg is mondták, hogy nem bánják, ha becsukják őket, akkor se. (Gúta 10 és félezer polgárának háromnegyede ma is magyar – a szerk.). Nem értem Orbánt se. Az ő kormánya döntött az emléknapról, el is jött az első megemlékezésre,

Hasonlóan gondolkodik a bólyi Hárs József, aki 34 éven át volt független polgármestere az irányítása alatt faluból várossá avanzsáló baranyai településnek. A 4 ezer lelkes kisvárosban sok helybélinek vannak felvidéki gyökerei, az ő felmenőik az innen kitelepített németek portáit kapták meg. Hárs apja német, anyja felvidéki magyar volt, így az ő felmenőinek sorsát a háború utáni áttelepítések alaposan megkeserítették.

– Azt hittem, hogy már nem is léteznek a Beneš-dekrétum – kezdte a 71 éves expolgármester. – Értelmetlen, hogy újra előszedik őket. Ezzel csak összeugrasztják az embereket.

Ezt látná helyesnek a bátaszéki iskola volt igazgatója, a 72 éves Kemény Lajos. A matematika-fizika szakos tanár nagyszüleit Nagysallóról és Garamlökről telepítették Tolnába. A nyugdíjas pedagógus Fico-féle törvényt – felvidéki információi alapján – azzal magyarázta, hogy Szlovákiában vannak olyan földek, amelyek a hatóságok figyelmetlenségéből – a magyarokat sújtó vagyonelkobzás ellenére – a kitelepítettek nevén maradtak, s a szlovákok félnek, hogy az örökösök visszakövetelik a vitatható tulajdonú ingatlanokat.

A diplomáciának gazdag az eszköztára, van arra mód, hogy a két ország vezetői a háttérben, csendben elintézzenek egy ilyen ügyet, úgy, hogy az ne okozzon feszültséget a két nép között. De egyelőre ennek nincs jele.

A Bólyban élő mezőgazdasági gépészmérnök, a 76 éves Kosztolányi Dezső őseinek Negyed községből kellett eljönniük 1948-ban. Az ő családja is évekig kibontatlanul hagyta a költözködés ládáit, és érckoporsóba temették a halottjaikat, hogy ha eljön a visszatérés a Felvidékre, akkor viszik magukkal az elhunytakat is. A nyugdíjas férfi a dekrétum-újraélesztés okát nem a bizonytalan tulajdonú földekben látta:

– Fico koalíciós kormányának egyik pártja szélsőségesen nacionalista, nekik volt szükségük erre a törvényre. Bár a magyarok és a szlovákok megvannak békében, mindig akadnak véresszájú barmok, a kisebbségeket gyűlölő szavazók, őket akarták kielégíteni.

Az előbbieket erősítette a 68 éves Dióssy László, akinek nagyszülei Tardoskeddről érkeztek Bonyhádra. Dióssy a rendszerváltástól kezdve 16 éven át Veszprém liberális polgármestere volt, s a politikában jártas férfi is a nacionalista szavazók kiszolgálásával értelmezi Ficó lépését.

– A nacionalizmus hatásos fegyver – vélte a jelenleg idegenforgalmi vállalkozást működtető és egyetemen tanító férfi. – Orbán azért hallgat, mert szüksége van Fico-ra. Ez a magatartás gyengítheti a szavazótáborát, és ha ez túlmegy egy mértéken, akkor lépni fog.

A felvidéki és a felvidéki felmenőkkel bíró anyaországi magyarokat felháborítja Fico törvénye és nyugtalanítja Orbán hallgatása. Hogy a kormányfő ez ügyben tapasztalható közömbössége valóban redukálja-e valamelyest a Fidesz táborát, azt riportalanyainktól is kérdeztük, s ennek hatására voltak, akik visszavonták nyilatkozatukat, mondván, a cikk az ellenzék megrendelésére készül. A válaszokból az derült ki,

Fico a megújuló dekrétummal nemcsak a saját nacionalistái körében ért el „eredményt”, hanem a magyarországiak körében is. Egy bólyi férfi, akinek szülei Negyedből jöttek így fogalmazott:

Ez aligha lenne az ügyet előmozdító cselekedet, mert Beneš– bár Európa-szerte kettős megítélésű politikus – Csehországban és Szlovákiában államalkotó személyiség. Aki egyébként nem is titkolta vagy szégyellte amorális húzásait. Íme egy idézet tőle: „Én egyáltalán nem igazságokra törekszem, én politikát csinálok. S ezért olykor tudatosan követek el jogtalanságokat, az állam érdekében és személyes érdekemben”.