Nem robbantott nagyot működése első tört évében Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata legfrissebb közös vállalkozása, az Acai Superfood Kft. A jóval a május végi határidő után leadott éves beszámoló szerint tavaly, kilenc hónap alatt mindössze 1,3 milliós bevételt könyveltek el, amivel szemben viszont sokkal több volt a kiadásuk – írja a 444.
Ahogy arról mi is beszámoltunk, másfél éve Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata a XII. kerületi Hegyvidék Bevásárlóközpontban nyitott Acaia néven kávézót. A márka központi eleme a brazíliai açaí bogyó, amelyet „az esőerdők ajándékaként” mutatnak be, de 85 ezer forintos pezsgő is szerepel a kínálatban.
Kávézót nyitott a XII. kerületben Sarka Kata és Rogán-Szendrei CecíliaCsak Rogán-Szendrei Cecília új férje és vendégei vadászhatnak a Balaton-felvidék több mint 500 hektárnyi területénAz adatok szerint a luxuskávézó fenntartására 7,8 millió forintot anyagjellegűként számoltak el, 2,3 millió forintot pedig a dolgozókkal összefüggésben, ami egészen pontosan egyetlen főt jelentett a dokumentum szerint. Volt még pár százezer forintnyi egyéb kiadásuk, plusz a fizetendő adó, így végeredményben 9,96 millió forintos veszteséget könyvelhettek el, de a cég mérlegéből az is kiderült, hogy 5,3 millió forint értékben vannak tárgyi eszközeik, van még közel 8 milliós követelésük, emellett 25,7 millió forint tartozással is rendelkeztek év végén.
Saját ingatlanos cége lett Rogán-Szendrei Cecília férjének Közel ötmilliárdos árbevételt ért el Sarka Kata férjének cégeNem sokan olvassák Sarka Kata és Rogán-Szendrei Cecília bulvárlapját, de így is százmilliókat keresnek vele
