A magyarok 55 százaléka úgy látja, Lázár Jánosnak le kellene mondania a cigányokat sértő kijelentése után. Még a fideszes szavazók ötöde és a pártnélküliek csaknem fele is a lemondatná az építési és közlekedési minisztert, jóllehet az ellenzéki szavazókon kívül keveseknek romlott a véleménye a Fideszről Lázár mondatai után – derül ki a 21 Kutatóközpont január 28. és február 2. között készült reprezentatív, 1000 fő megkérdezésével készült felméréséből, amelyet a Telex megbízásából készítettek.
Mint ismert, Lázár János nemrég balatonalmádi lakossági fórumán arról beszélt, ha migránsok nincsenek, és ha valakinek takarítania kell az InterCityn a mosdót, akkor fel kell tárni a belső tartalékokat, ami szerinte a magyarországi cigányságot jelenti. Az építési és közlekedési miniszter szavain sokan felháborodtak, és noha Lázár először még az őt számonkérő Magyar Péternek üzenve „tipikus libsi jóemberkedést” emlegetett, végül nyilvánosan kért bocsánatot miatta, a Fidesz pedig azóta is kármentésben van, többször is magyarázkodniuk kellett a történtekért.
Cáfolja Lázár Jánost a rendőrség, senkit nem igazoltattak a gyöngyösi fórumon„Ehhez nem kell tiszásnak lenni, csak megsértett cigánynak” – Nem megverték, farönk esett Pócs János romájának a lábáraA közvélemény-kutatás eredményei szerint a válaszadók döntő többsége hallott arról, hogy mit mondott Lázár János a cigányokról Balatonalmádiban. A fideszes politikus nagy vihart kavart kijelentéséről még a pártnélküliek kétharmada (67 százalék) is hallott legalább minimális szinten, míg a fideszesek valamivel több mint negyede (28 százalék) mondta azt, hogy nem jutott el hozzá a hír.
A válaszadók nagy többsége szerint Lázár János bocsánatkérése azonban nem elég, 55 százalékuk úgy gondolja, hogy a miniszternek le kell mondania posztjáról.
A teljes minta 27 százaléka szerint nincs szükség lemondásra, 19 százalék pedig nem tudott véleményt alkotni a kérdésben. Még a kormánypártiak egyötöde (21 százalék), és a pártnélküliek közel fele (45 százalék) is a lemondás mellett tette le a voksát, igaz, a fideszesek 54 százaléka szerint nem kell távoznia Lázár Jánosnak.
„Ezek után nem szavazunk a Fideszre” - Nem felejtik el Lázár János sértő kijelentését a romákA fideszes politikus néhány nappal a kijelentése után még nem tudta megmondani, hogy mekkora kárt okozhatott a pártjának. A felmérés szerint a magyarok harmadának (32 százalék) romlott a véleménye emiatt a Fideszről, ám ezeknek a válaszadóknak a nagy része tiszás, a kormánypártiak mindössze 6, a pártnélküliek 29 százaléka jelezte a csalódottságát.
Figyelemre méltó, hogy a kormánypárti szavazók 12 százaléka azt mondta: Lázár János mondatai után javult a véleménye a Fideszről.
Egyébként a magyar társadalom inkább rossznak gondolja az Orbán-kormány romapolitikáját (42 százalék gondolta rossznak, és csak 23 jónak), ám a közepes (14 százalék) és a „nem tudja” (21 százalék) válaszok magas aránya azt mutatja, hogy az emberek többségét kevéssé foglalkoztatja a téma.
Orbán Viktor bűnözőknek nevezte a Lázár János ellen tüntető cigányokat, szerinte csak félrecsúsztak a minisztere szavaiNavracsics Tibor: Ismerem Lázár Jánost, semmi nincs benne, ami a rasszizmus vagy az emberek lenézésének leghalványabb vonásait mutatnáA fideszes szavazók döntő többsége (64 százalék) 4-es vagy 5-ös osztályzatot adott, a pártnélkülieknél azonban csak 10 százalék értékelte közepesnél jobbra Orbánék teljesítményét ezen a területen – írja a lap.
Lázár János piros lapot kapott, nem bocsátanak meg a romák Több százan tüntettek Lázár János minisztériuma előtt a romákért
