2018. november 06.

A kormány kultúrharcosát is a nemzet legmegbecsültebb tagjai közé illesztették

Kiosztották a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke által adományozott Nemzet Művésze Díjat. Ezúttal a köztestület korábbi vezetője, jelenlegi tiszteletbeli…

2018. január 19.

Kereszttűzben a művésznyugdíjak

Azok a művészek, akik kritizálják a Magyar Művészeti Akadémiát, behódolnak-e, ha járadékot kérelmeznek tőle? - ilyen dilemma elé állította a kormányzat a…

2017. november 09.

A műemlékvédelmet is lenyeli az MMA

Építészeti és műemlékvédelmi gigaprojektre készül a Magyar Művészeti Akadémia és ehhez milliárdokat is kaptak. Mindez csak előleg lehet.

2017. október 30.

Kitüntették Fekete Györgyöt

Honnan, milyen államberendezkedésből olyan ismerős ez a kitüntetősdi...?  

2017. augusztus 10.
2017. február 20.

Fekete György szerint megelőzzük a világot

„Tíz-tizenöt év múlva úgy kellene beszélni Magyarországról Európában és a világon, hogy ha valami különlegeset akarsz, menj el Magyarországra. Ez pedig nem a…

2017. február 16.

Bojkottálják Fekete György akadémiáját

Elmarad az MTA Filozófiai Intézete és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) által megrendezni kívánt Művészet, igazság és tudás című konferencia a brit meghívottak…

2016. augusztus 30.

Nyugalom, ez nem a Török Birodalom

Felújítják, átszervezik a Magyar Nemzeti Múzeumot körbeölelő Múzeumkertet. A terület 1855-ig csupán egyfajta küludvarként funkcionált, azóta a park számtalan…

2016. május 04.

Múzeumot kap az MMA

A Forster Központtól a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-n át a Magyar Művészeti Akadémiához (MMA) kerülhet a Magyar Építészeti Múzeum - tudta meg a HVG. 

2016. január 08.

Már rég elesett az NKA

Fekete György január elsejével részben átvette az irányítást a Nemzeti Kulturális Alapnál (NKA). Ám cikkünkből kiderül, eddig sem volt minden fenékig tejfel.

2015. december 22.

Kun Béla szelleme az MMA-ban

Ungvári Tamás író szerint nevetséges Fekete Györgynek, a Magyar Művészeti Akadémia elnökének indoklása a művészi élet listázásáról. Az MMA-elnök a…

2015. november 22.

Fekete György még nagyobbat álmodhat

Komlósi Csaba, a Lehet Más a Politika (LMP) kulturális szakszóvivője szerint Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke még nagyobbat álmodhat, mert…

2015. november 20.

Szállodát is akar az MMA

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagjainak egyharmadát a jövőben Balog Zoltán miniszter választja ki, a másik harmadát Fekete György és az MMA, végül a…

2015. november 05.

"Ha megütlek, meghalsz!" - Szürreális MMA közgyűlés

A Szabad Művészek csoport tagjai és Gulyás Márton rendező is részt vettek a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) közgyűlésén csütörtökön  a Pesti Vigadóban. Mint az…

2015. november 04.

A teljhatalom mása

Görgey Gábort mérhetetlenül felháborítja minden demokráciát lebontó, a kultúrát is veszélyeztető intézkedés, ami például szinte teljhatalmat ad a Magyar…

2015. július 15.

Elvesztegetett milliók

A magyar művészet kutatására évi több mint 100 millió forintos állami támogatást kap a Magyar Művészeti Akadémiához tartozó Művészetelméleti és Módszertani…

2015. június 20.

Jó volna megszabadulni a bandaszellemektől

Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnökének tevékenysége viták kereszttüzében áll. Vádolják például azzal, hogy túl sok pénz felett rendelkezik, hogy…

2015. június 19.

Fekete György: Jó volna megszabadulni a bandaszellemektől

Az egész állami berendezkedés le van maradva ötven évvel, nyilatkozta lapunknak Fekete György a Magyar Művészeti Akadémia elnöke. Véleménye szerint a kommunizmus, a…

2015. január 08.

L. Simon és Fekete volt 2014 nyertese

Tovább erősödött tavaly a Fekete György vezette Magyar Művészeti Akadémia: megkapták a Pesti Vigadót a volt MÚOSZ székházat és ők osztják a Nemzet Művésze…

2014. október 15.

Fekete György az MMA elnöke

Fekete György belsőépítészt, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) eddigi vezetőjét választotta elnöknek a testület a szerdai tisztújító közgyűlésen a Pesti…

2014. szeptember 20.
2014. augusztus 28.
2014. június 05.
2014. június 04.

Fekete Szalonja

Megnyílt tegnap este az első Fekete Györgynek tetsző tárlat a Műcsarnokban, a 100 % minőség alcímet viselő I. Építészeti Nemzeti Szalon. A modernista logót viselő…

2014. május 31.

Kevesebb állam, több MMA

Fekete György a Magyar Művészeti Akadémia elnöke úgy bocsátotta haza a köztestület tagjait a tegnapi közgyűlésről, hogy jegyezzék meg, az Alkotmánybíróság róluk…

2014. május 07.

Tovább hízik Fekete birodalma

Megkapta a Műcsarnokot működtető kft tulajdonjogát a Magyar Művészeti Akadémia. Korábban csak az épület tulajdonjogáról rendelkezett a törvény. Mindeközben kong az…

2014. május 06.

Hivatalos: Orbán az MMA-nak adta a Műcsarnokot 15 évre

A Műcsarnok Nonprofit Kft. állami tulajdonú részesedésének a Magyar Művészeti Akadémia részére történő ingyenes tulajdonba adásáról jelent meg kormányhatározat…

2013. november 16.
2013. október 11.

Makovecz -tárlattal nyílik a Pesti Vigadó

A választásokra már kistafírozzák ingatlanokkal és 4,5 milliárdos támogatással a Magyar Művészeti Akadémiát, márciusban nyílik  meg a Vigadó, az MMA adja a…