2019. május 22.

Már az őszre koncentrálnak a pártok, az EP-választásra mindenki elkönyvelte a Fidesz nyomasztó fölényét

Lanyha volt az EP-kampány, csak a DK és az MSZP között volt valódi vetélkedés – hangzott el a Nézőpont Intézet konferenciáján.

2019. április 10.
2019. március 21.

Így áll össze a Fidesz-fölény a közösségi médiában: nem népszerű, csak sokat szidják

Abban igaza van a Nézőpont Intézet médiakutatójának, hogy rengeteg embert ér el a nagyobbik kormánypárt az online térben, ám ez nem feltétlenül siker.

2018. március 27.
2018. március 07.

Már 300 ezren fordítottak hátat a Fidesznek

Kimutathatóan gyengült a Fidesz a hódmezővásárhelyi fiaskója után – derül ki az Iránytű Intézet múlt héten készített felméréséből, írja a Magyar Nemzet.…

2018. február 16.

Sokkal többet bírálta Orbánékat a nemzetközi sajtó

Valamivel kevesebb, Magyarországról szóló cikk jelent meg a nemzetközi sajtóban tavaly, mint egy évvel korábban, ám azok jóval kritikusabbak voltak a korábbi…

2017. november 19.

A szakmaiság látszatát is feladja a Nézőpont Intézet egy sorosozásért

Eddig sem voltak kínzó kétségek afelől, hogy a Mráz Ágoston Sámuel vezette "intézet" a Fidesszel szemben messze túlmegy a sima lojalitás határán, a népnyelv erre egy…

2017. november 11.

Orbánt újraválasztanák, de van ennél meglepőbb is a Nézőpont felmérésében

A magyar választópolgárok közel fele, vagyis nagyjából 3,9 millióan támogatnák Orbán Viktor miniszterelnökké választását – legalábbis ez derül ki a kormánynak…

2017. október 22.

Nézőpont: a közös ellenzéki tüntetés lehetne fordulópont

Ha az ellenzéki pártok október 23-án fel tudnának mutatni valamit, akkor az lehetne fordulópont - mondta Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője, aki szerint azonban…

2017. július 29.

Nocsak! A Nézőpont szerint a Momentum is bejutna a parlamentbe

Nyolc hónappal a következő választás előtt változatlanul vezetnek a kormánypártok, a Fidesz-KDNP a listás szavazatok 43 százalékával biztos abszolút többséget…

2017. május 15.
2017. május 13.

A Nézőpont most azt találta ki, hogy Soros miatt nyert Macron

A Nézőpont Intézet szerint Soros György magyar származású amerikai üzletemberhez köthető csoportok avatkoztak be a francia elnökválasztás menetébe.

2017. május 03.

Lex CEU - Romlott Áder népszerűsége

Az Áder Jánost köztársasági elnökként megnevezni tudó magyarok (a teljes felnőtt népesség 64 százalékának) több mint a fele (55 százalék) elégedett az államfő…

2017. április 23.

Nocsak! A Nézőpont a 444-et méltatta?

Egyes internetes portálok átvették a baloldali pártok szerepét, saját értelmezési keretet alakítottak ki, nem igazán törődve már az ellenzéki pártok véleményével…

2017. április 01.

Zuhan a Jobbik, jön fel a Momentum

A Jobbik támogatottsága a legvalószínűbb listás választási eredményt nézve öt százalékponttal marad el a párt 2014-ben elért 21 százalékos belföldi listás…

2017. március 24.

Nézőpont: a magyarok többsége maradna az EU-ban

A kormánypártnak általában kedvező Nézőpont Intézet Brüsszel és az Európai Unió megítéléséről készített felmérést a kormánypropagandát terjesztő Magyar…

2017. március 14.

Elhiszi? A Nézőpont szerint a TV2-nél és a köztévénél érvényesül a sajtószabadság

Az ellenzéki pártok nagy arányban kapnak teret a főműsoridős híradókban, így kérdés, miért beszélnek a sajtószabadság végéről - gondolkodott Deák Dániel, a…

2017. március 01.

Vezet a Fidesz, nem hatott a Momentum?

Nem hatott a Momentum a Fidesz támogatottságára, februárban is stabil előnnyel vezette a pártversenyt a Fidesz-KDNP – derül ki a kormánypártnak általában kedvező…

2017. február 08.

Gyurcsány zsarolásáról beszél a Nézőpont

A kormányhoz igazodó Nézőpont Intézet kutatója a köztévének nyilatkozott a baloldal hibáiról, többek között Gyurcsány Ferenc évértékelőjével kapcsolatban.

2017. február 04.

A baloldal előzi a Jobbikot

A baloldal a teljes felnőtt népesség körében és a legvalószínűbb listás eredményeket nézve is népszerűbb, mint a Jobbik – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar…

2017. január 26.

Botka megelőzte Gyurcsányt

Botka László a teljes felnőtt népesség és a baloldali szimpatizánsok körében is népszerűbb kormányfő-jelölt lenne, mint Gyurcsány Ferenc – derül ki a Nézőpont…

2017. január 07.

Áder mellett az ellenzékiek is? - Kicsit erősödött a Fidesz

Áder János újraválasztásának támogatása független a pártpreferenciáktól a Jobbik-szimpatizánsok 52, a baloldaliak 45 százaléka is támogatná ismételt…

2016. október 31.

Gyurcsány pártja és az LMP vezet a Fidesz után Budapesten

 A Fidesz–KDNP 44 százaléknyi szavazatot kapnának a fővárosiaktól, ha most tartanák a választásokat. A kormánypártot az LMP követi 10, majd a Demokratikus…

2016. október 29.

A tüntetők fütyüléséről készített elemzést a Nézőpont

A magyarok kétharmada (67 százalék) szerint elfogadhatatlan, hogy október 23-án ellenzéki pártok szimpatizánsai füttyel zavarták meg a miniszterelnök beszédét –…

2016. október 11.

A Nézőpont politikai csörtékre számít

A kormány alaptörvény-módosító javaslata egy komplex jogi szöveg - mondta a Nézőpont Intézet ügyvezetője kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

2016. október 08.

A Nézőpont már temeti a baloldalt

A Nézőpont Intézet szerint a korább 5-6 helyett a 2018-as parlamenti választáson akár 10 párt is osztozhat majd a baloldali szavazatokon, ami azt jelenti, hogy ez az oldal…

2016. október 03.

Orbán bukását "magyarázza" a Nézőpont

A kényszerbetelepítés elleni kérdés nemzeti üggyé vált, hiszen a felmérések szerint a népszavazástól távolmaradók között is sokan elutasítják a kvótát, így a…

2016. október 02.

A Nézőpont Intézet 3,2 millió "nem" szavazatra számít

A Nézőpont Intézet 3,2 millió "nem" szavazatra számít a kvótareferendumon a voksolás napján készített, a belföldi lakosságra reprezentatív közvélemény-kutatása…

2016. szeptember 26.

Nézőpont: a baloldali szimpatizánsok is terrortámadástól tartanak

A magyarok 81 százaléka újabb bevándorlási hullámtól tart, 89 százalékuk szerint pedig ismét terrorcselekmény áldozata lehet Európa. E két kérdésben a baloldali…

2016. július 29.

Utáljuk az adócsalást, de csináljuk - véli a Nézőpont

A magyarok háromnegyede elutasítja az állam megkárosítását, miközben ugyanennyien tartják jellemzőnek az adókerülést a gazdaságra a Nézőpont Intézet…