Minden egy helyen.
A testület ugyanis bojkottálni fogja a magyar EU elnökség által szervezett informális találkozókat, vagyis nem biztosokat, csak vezető tisztviselőket küld a magyarországi tanácskozásokra.
A tárcavezető szerint ugyanakkor nem kell semmiféle összeesküvést sejteni, hogy a szokásoknak megfelelően a magyar miniszterelnök nem szólalhat fel az Európai Parlament első ülésén úgy, mint hagyományosan a soros elnöki tisztséget betöltő ország politikai vezetője.
A kormány megint pénzt kér azért, hogy lemondjon az Ukrajna támogatását előíró döntések vétójáról.
Tisztességes közvetítő szerepre törekszenek, de a magyar álláspont a konfliktusos kérdésekben nem változik majd – ígérték az Európai Unió Tanácsának magyar elnökségével kapcsolatos sajtó-háttérbeszélgetésen pénteken.
Ukrajna támogatásáról, a közel-keleti helyzetről, az Unió bővítéséről, valamint a közösség biztonsági és védelmi politikájáról tárgyalnak a tagállamok vezetői csütörtökön kezdődő brüsszeli találkozójukon.
A miniszter szerint az orosz-ukrán háború miatt nagyon nehéz három-négy évre előre tervezni.
Valamint Arnold Schwarzeneggeré és Marco Rossié is. Utóbbi a miniszterelnök szerint a „nemzet kapitánya”.
A miniszterelnök viszonya szemlátomást nagyon jó a keresztényüldözésben jeleskedő azeri elnökkel, de a sztálini NKVD-ben karriert építő exelnök emlékművét is megkoszorúzta.
Az Európa-ügyi miniszterek tanácskozásán volt, aki aggályait hangoztatta azzal kapcsolatban, hogy a tervezett szuverenitásvédelmi törvény kedvezőtlen hatást gyakorolhat például a civil társadalom működésére.
Navracsics Tibor optimista, már lát lehetőséget a kompromisszumra.
Az országgyűlési képviselő szerint a cél az, hogy olyan döntések szülessenek Brüsszelben, amelyek „a magyarok” érdekeit szolgálják.
Önálló minisztériumot kapnak az uniós ügyek a kormányban, augusztustól az egykor SZDSZ-es Bóka János felel a területért. A leendő soros elnöki teendők valójában nem indokolják az átrendezést.
Bóka János augusztus 1-én lép hivatalba. Elég messziről, az SZDSZ mellől indult.